A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ilyet az elvtársak, a samott-téglának magas az ára, ha azt bedolgozza, kijön neki a fejpénz, ha nem dolgozza be, nem jön ki neki a fejpénz. Azt mondja ez az ember, nézze — aki itt dolgozik éppen egy műhely, ilyen csalafinta műhely rekonstrukciót csinál mostantól, hát végre a karbantartási problémánkat megoldjuk —, azt mondja, nézze, ez a 8 ember dolgozik, erről nem tudok többet, mint havi 3 ezer forintot. Hol azonban a többi? Ott a borsodnádasdi csatornaépítésen, mert ott kapott 2000 forintot egy méterért, ott hozom be. Tehát nekünk ezt a kérdést, amit évek óta mindenki ismer, sőt néha a Ludas Matyiban is vannak ilyen kirívó esetei ennek, ezt meg kell oldani, mire belemegyünk a második ötéves tervbe. Valami olyan fogalmat kellene megalkotni a tervgazdálkodásunkban, hogy anyagmentes termelési érték, erre a speciális esetre. Vagy más dolgokat. Én nem tudnám ezt pontosan megadni, hogy mit, de valamit okvetlenül kellene csinálni. (Kiss Károly elvtárs: Pedig a népgazdaságnak ez a barkácsoló munka milliókat ment meg...) Milliárdokat, tessék elhinni, Kiss elvtárs, hogy milliárdokat jelent, és gyorsan térül, nagyon hamar visszajön. Itt el lehet érni, mint ahogy én a csavargyári példában felhoztam, hogy végeredményben 6 hónap alatt meg lehet duplázni a termelést ugyanazon műhelyben, ugyanazon dolgokban, alig került valamibe, és ment a dolog, a gépeket felújításban csináltuk. Most akarok rátérni egy másik ilyen dologra, a felújításra. Itt helyesen ki van mondva, hogy a felújítást össze kell kötni korszerűsítéssel. Azonban a mai tervezési gyakorlatunk más. Mert ha szorosan ragaszkodunk a jelenleg fennálló felújítási szabályzathoz, akkor voltaképpen csak ott, azon a helyen és úgy lehet helyreállítani, mint ahogy volt a régi dolog. Itt az anyag nagyon haladó módon mutat rá, hogy ez helytelenség. Nem szabad nekünk 80 éves, meg nem tudom én hány éves dolgokat reprodukálni a mai világban. És nagyon sokszor úgyis van, legalábbis a kohászatban, hogy téres-tágas nagy anyagokkal kell mozgolódni, hogy nekünk azt a kemencét nem oda kell tenni, ahol volt 50 évig, hanem egy más helyre, mert példának okáért, visszatérve az előbbi dologhoz, manipulátort akarunk beállítani, annak hely kell. Következésképpen a kemencét odébb kell vinni legalább 10 méterrel, az már nem lehet nálunk felújítás, az már nálunk csak beruházás lehet. És ezeket a problémákat szintén meg kellene nézni. Egy következő kérdés a földgáznak az ügye. Magyarországon a nagyipari felhasználók közül ketten vagyunk: a Lenin Kohászati Művek és a Tiszapalkonyai Erőmű, jelenleg, akik földgázt használnak fel. így nekünk van ezen a téren bizonyos tapasztalatunk. Azt lehet mondani, jóllehet a földgáz felhasználás világszerte az utolsó 10 év alatt döngeti a kaput, de olyan viharos fejlődést ért el mindenütt a világon, hogy erről a fejlődésről nekünk nem szabad lemaradni. Lehetne kis millió példát felhozni. Miskolcon volt a múlt héten egy ilyen ankét, két napig. Nagyon értékes egyetemi tanárok és más hozzáértők előadásaiban, ott a világ helyzetét, a saját helyzetünket, a lehetőségeinket elég komolyan kivitatták. Azt kell mondjam, a földgáz, mint fűtőanyag, és mint kémiai alapanyag és különösen olyan helyen, mint a kohászat, ahol annak az istenverte kénnek olyan rendkívüli nagy jelentősége van, és ebben nincsen kén, általában semmi kén nincs ebben a földgázban, kimondhatatlanul nagy jelentősége van, és ott kifejtették, hogy pl. az alföldi legújabban feltárt gázmezők, azok milliárdos nagyságrendben szerepelnek több helyen, térképeken mutogatják. Persze, nehezen jutunk el oda, hogy ezek a felhasználókhoz elkerüljenek. 205