A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

előirányzata, el lehet képzelni, hogy tartalékolunk valamit, nem mindent irányzunk elő beruházásra. A 25. oldalon van egy szóban utalás arra, hogy tartalékolunk, énszerintem ezt egy kicsit erőteljesebbé kellene tenni, egy-két szóval meg lehetne erősíteni, és azt nagyon könnyen el lehetne képzelni, hogy mondjuk évi átlagban 2-3 vagy akár 4% reáljövedelem-emelésről, akár reálkereset-emelésről beszélünk, hogy valamikor a 3 éves terv közepén, vagy annak utolsó évében azt mondjuk, hogy kedves elvtársak, tartalékoltunk, van ilyen tartalékunk, termelő-beruházásra elő tudjuk irányozni. Az életszínvonal emelését ne a tervezett 3% vagy az 5%-kal realizáljuk, hanem csak kettővel vagy eggyel - ezt el tudom képzelni. És még azt is tegyük ahhoz a tartalékhoz, ami van, és csináljunk ilyen vagy olyan beruházást, termelői beruházást, ami megtérül majd a következő ötéves tervben, vagy már a következő népgazdasági évben. Ilyesmit el tudnék képzelni. Ne feszítsünk, elvtársak, ne feszítsünk [sic!]. Törekedjünk mindent kihasználni, de vigyázzunk: inkább tartalékoljunk. Mert a dolog úgy folytatódik rendszerint — nem akarok itt rémeket a falra festeni —, tudjuk elvtársak, hogy hogy van. Mindig legkönnyebb, mikor szorult helyzetben vagyunk, hogyha túltermelünk, mindig legkönnyebb odanyúlni a fogyasztásnak ahhoz a hányadához, részéhez, amelyik legnagyobb, a béralaphoz. És ha semmit nem teszünk hozzá a béralaphoz, és nem is veszünk el, akkor azt már csökkentettük. Ez évről évre elő van irányozva nekünk, és akkor már megbontjuk azt az egységét a mi gazdaságpolitikánknak és politikánknak, amit a három év alatt nagyon sikeresen és szépen kezdtünk kialakítani, és ami a dolgozók számára szimpatikus és jó: tehát, hogy a népgazdaság erősödése mindig együtt járjon a dolgozó nép életszínvonalának emelkedésével. Van még egy esztendőnk, és javaslom, hogy a jövőben is vegyük jó előre, ha nincs kongresszus, akkor is vegyük előre, s egy évvel előtte már a Központi Bizottság foglalkozzék vele, tökéletesítsük és dolgozzunk rajta. Mert itt kevésbé van meg annak a lehetősége, hogy eltévedjünk valahol, nagyobb hibát kövessünk el a gazdaságpolitikában, ami politikai hiba. Szeretnék még néhány kisebb dolgot szóvá tenni. Itt van a munkaidő problémája. Fock elvtárs fejtegette, habár minden részletét nem tárta fel, mert a dolog természete olyan, hogy nem tudta még most feltárni. Én az irányelvekben nem vettem azt észre, hogy ott a munkaidő-csökkentésről szó van. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de én is óvnám a Központi Bizottságot: és én nem tenném most szóvá a munkaidő csökkentését. Valóban arról van szó részben, amit Fock elvtárs elmondott, de vannak itt egyéb tényezők is, hogy fontossági sorrendben nem ez a legfontosabb énszerintem. És ezt nem fogják nálunk számon kérni sem a párttól, sem a kormánytól a tömegek, vannak még itt egyéb problémák, és ha lesz rá erőnk, lehetőségünk, akkor majd valamit az év közben, az ötéves terv harmadik vagy második évében adhatunk. S akkor majd megmondjuk, hogy most pedig ezzel vagy azzal lehet operálni. Én ezt nem tenném most szóvá. Lehet valahogy utalni rá, hogy foglalkozni kell a munkaidő csökkentésének problémájával, vagy ezzel, vagy azzal, de a sorrendet itt nem keverném össze, és vannak itt még fontossági sorrendben fontosabb kérdések. A 28. oldalon elég kategorikusan ki van mondva a nyugdíj és a családi pótlék emelése. Én ezt sem venném be, elvtársak. Erre is lehet utalni, hogy mit tudom én, a párt és a kormány figyelemmel kíséri a nyugdíjasok helyzetét, és mit tudom én, a családi pótlék rendszerével kapcsolatban is lehetne valamit mondani. De ez megint 190