A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Mert, ha arról van szó, hogy takarékosság, a legöntudatosabb emberek az ő köreikben sokkal bátrabban és eredményesebben nyúltak hozzá, mint ahogy mi ahhoz országosan hozzányúltunk. Es még egy sor másik kérdésben. Nem az, hogy semmit sem csináltunk ezen a téren például. Csináltunk, de a dolgozók öntudatos körei — és nem kevés ezer ember — többet és hatékonyabban csináltak a maguk körében, mint amit mi országosan csináltunk. A bürokratizmus leküzdése. Ugye itt Nezvál elvtárs a bírósággal dicsekszik. Kedden is tárgyaltunk ilyen bírósági munkát, közben Fock elvtárs meséli, hogy mikor meghalt egy rokonuk, akkor adnak egy nyilatkozatot, hogy az örökségre nem tartanak igényt. Két és fél évig kellett nyilatkozni és tárgyalásokra járni, míg elfogadták, hogy tényleg az örökségre nem tartanak igényt. Hát ilyesmi van a mi életünkben ezer, meg ezerszámra. Itt vannak a mi gyenge pontjaink. Bürokratizmus is van. A dolgozó tömegek, a munkások, meg a parasztok, akik a földön dolgoznak, azok bürokráciamentesen dolgoznak, s nagyobb hatásfokkal dolgoznak, mint ahogy más ezer, meg ezer ember a vezetésben. Ez is a gyengeségeinkbe tartozik. A tervezésben és termelésben érvényesül az önbiztosítás, itt én most nem a Kiss Árpádra gondolok, nem erről van szó, bár rá is gondolhatnék. Hanem hát van ennél rosszabb helyzet. Nálunk tervezéssel 20 000 vagy 40 000 ember foglalkozik. Nem egy gyárban foglalkoznak tervezéssel, és lent komisz a helyzet e tekintetben. A tervezők jelentékeny része önbiztosítással dolgozik és azzal az elképzeléssel: még mindig jobb, ha a kisebb tervet túlteljesíti, mintha egy nagyon komoly tervet állítana össze, és netán azt nem tudná túlteljesíteni, csak teljesíteni. Ez nem hibája a mi munkánknak? Azonkívül van egy bizonyos fajta tehetetlenség is. Egy általános tehetetlenség. Nem akarok én konkrét példákat hozni, de nincs nálunk kérdés olyan, ami körül hat éve forgunk mindig? Egy olyan kérdés, mint ez a Haas-palota, vagy minek hívják ezt: a Vigadó!

97 Vagy annak a fele. Ha abból tizenöt éve háromszáz ember nem él, akinek az a feladata, tartalma, lelke, élete, fizetése tizenöt éve, hogy mi legyen a Vigadóval, akkor egy ember se él. És még ma sem tudja senki, hogy mi legyen a Vigadóval. Már mindenki attól fél, hogy egy óriási robajjal összedől. Most már a nagyobbik felét kezdik lebontani. Ezt nevezem én a vezetésben lévő tehetetlenségi vonásnak. És itt lehet gondolni a mi vezető körünkre is, még itt is a Központi Bizottságnál is, meg még inkább lejjebb. Erősítsük meg egy kicsit az irányelveket: én nagyon egészségesnek és hasznosnak tartom az irányelveket ilyen elemekkel megerősíteni. A káderkérdésekről. Én ellene volnék annak, hogy a tézisekben legyen róla szó. Itt leírjuk a szokott dolgokat, hogy törődni kell a káderekkel, fejlődésükkel stb., stb. Ellene volnék annak. Mert mi van a kádereknél? Hát becsület istenemre ahányszor a békebizottságnak vagy az Interparlamentáris Uniónak vagy akármi hasonlónak utaznia kell, hétről hétre ott van négy név, és az első mindig Barcs Sándor.

98 Hát ez nem tehetetlenség? Hát ahány vezető központi gazdasági szervet meg kell alakítani, és vezető kell, az első mindig Friss István.

99 Hát ez nem tehetetlenség? Abban a nyolc bizottságban nem tudna hat ember dolgozni? Hát ez is vezetési tehetetlenség. És mindenütt a káderkérdésekkel tulajdonképpen így vagyunk. Tessék, ezek a mi kritikus pontjaink, amit helyesen, jogosan érzékeltetni lehet. Az idő erre egy kicsit kevés, de a megfelelő helyeken még bele lehet venni bizonyos 161