A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

szusnak a Szovjetunióban lezajlott, és akkoriban ismeretessé vált tézisek és határozatok [sic!], amelyek arról szólnak, hogy egy viszonylag rövid történelmi időn belül a Szovjetunió utoléri a legfejlettebb tőkés országot, sőt legyőzi már bizonyos területeken, és egy aránylag egész közel tapintható időszakon belül a legmagasabb életszínvonalat, legrövidebb munkaidőt, legjobb szocialista körülményeket biztosítja a szovjet dolgozóknak. Nagyon sokan úgy gondolkoznak nálunk is, és ezt nem szabad véka alá rejteni, támaszkodva Hruscsov elvtársnak itt Budapesten 1957ben tett kijelentésére, hogy kb. azonos időpontban érkeznek el a kommunizmusnak az időszakába a szocialista országok.

87 És, akik számolni tudnak, a következőképpen gondolkoznak: a Szovjetunió hétéves tervében az iparra vonatkozólag egy 80%-os fejlődési ütem van előírva. Mi, akik lényegesen le vagyunk maradva, ha jól emlékszem, 40%-os életszínvonal-emelkedést írunk elő. Mi, akik lényegesen le vagyunk maradva a Szovjetuniótól e tekintetben, nekünk ugyanezen év alatt — mert hiszen 65-ig szól az 58-tól — csak 58-60% szerepel itt bent ezekben a számokban, és az életszínvonal emelkedése valami 25-28%. Én elhiszem, hogy a józan és gondos számvetés a mi részünkre nem enged most meg többet, hogy betervezzünk. És nem ismerem annyira az országos kérdéseket, hogy ezt el tudnám bírálni, hogy vajon ezek a számok jók-e vagy nem. De azért az emberekben szöget üt, mert hisz tulajdonképpen hét év alatt fokozódni fog az elmaradottságunk, nemhogy csökkenne, tehát lassítottabb ütemben megyünk, hiszen a Szovjetunióban 12%-os volt most is az első félévi teljesítmény a múlt év első feléhez képest, a miénk valami 9 és fél vagy 10 volt (közbeszólás: 9), és az itteni tervezetben szereplő szám pedig a hét év alatt 58-60%, hát az kb. 8% volna évi ütemben a fejlődés. (Közbeszólás: az 5 év). Én úgy érzem, hogy ez nem nyújt elég lelkesítő perspektívát az emberek számára, valami nagyobbat szeretnének ők a kongresszustól kapni ebben a tekintetben. Én nemrégiben egy turistacsoporttal a Szovjetunióban voltam, néhány gyárat is megnéztünk, és elég sok egyszerű dolgozóval tudtunk beszélgetni. Az volt a tapasztalat, hogy a szovjet emberek, az egyszerű munkások között is, ennek valami rendkívüli mozgósító ereje van, hogy márpedig ők versenybe szálltak, konkrét versenybe a legfejlettebb kapitalista országgal, és hihetetlenül nyomják a gombot, hogy ebben a versenyben ők minél hamarabb előretörjenek. Nem tudom, nem volna-e helyes nekünk is azon gondolkodni, hogy kiválasszunk valamilyen versenypartnert. A németeknek is ott van a nyugatnémet partner, úgy tudom, a csehek is megcéloztak valakit a kapitalista európai országok közül, én úgy érzem, hogy mi is megcélozhatnánk valakit, mondjuk Olaszországot, vagy nem tudom én, melyik olyan országot, amelyik nem áll olyan nagyon messze tőlünk, hogy mi azt utol ne érhetnénk ez alatt az idő alatt. És ennek is lenne bizonyos mozgósító hatása, persze, ezt tovább kellene gondolni, és nem lehet könnyelműen csinálni. A másik, amit viszont szükségesnek tartok belevenni, ha már többet a mi számításaink jelenleg nem engednek meg, legalább hagyjuk nyitva az ajtót a tekintetben, hogy amennyiben alulról jövő kezdeményezés, vagy valamiféle komolyan megalapozott törekvések jönnek felszínre, amelyek azt mondják, hogy nézzétek, ha ezt és ezt csináljuk, akkor többre megyünk, ilyen irányba buzdítsunk okvetlenül. És énszerintem ilyen lehetőség, ha nem is túlságosan szélesen, de van. Van itt egy másik megállapítás, amit, mint hiányt kell, hogy megemlítsek. Például: említés van az ipari részben az energiaszükségletek fokozottabb kielégítéséről, mint alapvető követelmény, ez helyes. A vegyiparnak a fejlesztéséről, ugyan142