A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

csak helyes, magától értetődőleg helyes. A gépiparról, mint olyan iparágról, amely az egésznek az alátámasztását szolgálja. De szerintem ugyanakkor megállapítja egy másik részben a tézistervezet azt, hogy nyersanyagokban szegények vagyunk, akkor nem lehet egy szót sem szólni a magyar bányászatról. Utóvégre a magyar bányászatnak van ahhoz köze... (Kádár elvtárs: nem lehet nem szólni.) a bányászatunk ipara nincs megemlítve, és hadd legyek soviniszta, a kohászati iparág szintén nincsen megemlítve, még szó sincs benne, márpedig hát valamennyi szocialista országnak hasonló vonatkozású tervezeteiből tudjuk, hogy a vaskohászat, az energiagazdálkodás, a bányászat ez egy olyan hármas együttest képez a gépgyártással együtt, amelyiket nem lehet egymástól elválasztani, és legalábbis utalni kellene arra. Én arra gondolok, hogy pl. igenis földgázt találhatnak mostanában, és van olajunk elég szépen, kezd növekedni a termelés. (Közbeszólás: azt az Esti Hírek szerkesztői tudják, hogy mennyi földgázt találtak, azt mi nem tudjuk.)

88 Szóval van egy dolog, hogy nincs is bőség, legalább törekedni kell, hogy legyen, a magyar bányászat még sok mindent a felszínre hozhat, részben vegyipari alapanyagokat, részben vegyes ásványokat, és az sincs még kimondva, hogy Magyarországon már minden terület ismert, és nem lehetne találni valamit, mert időnként a kutatások hoznak felszínre egyet-mást. Én azt konkrétan javasolnám, hogy legalább említés történjék a gazdasági részben a bányászat és a kohászattal kapcsolatban [sic!], együtt az energiával, a vegyiparral és a gépgyártással. Erre a nyersanyag-szegénységre vonatkozóan én azt hiszem, hogy nekünk bizonyos fokig ezt a szegénységet egy kicsit revízió alá kellene venni. El van terjesztve, hogy Magyarország nyersanyagokban rendkívül szegény. Én most hivatkozni fogok egy francia közgazdászra, aki nem a magyar, hanem a bulgáriai helyzetet vizsgálta meg, most a népi hatalom éveiben, nem is olyan régen, talán két vagy három évvel ezelőtt, és arról adott egy értékelést. Valószínűleg egy tisztességes ember ez a közgazdász, de nem kommunista ember, tőkés közgazdász. Ennek olvastam a beszámolóját, és ott feltettek neki bizonyos kérdéseket, mint tisztázandót, például olyanokat: az ő megítélése szerint mi befolyásolja legjobban az ország életszínvonalának a magasságát. Olyan kérdések voltak, vajon a befektetett állóeszközöknek a nagysága, a természeti erőforrások, vagy a piaci konjunkturális lehetőségek, mert ezeket kutatták, és ez az ember végső fokon oda konkludált, hogy mindezeknek a kérdéseknek nagy befolyása van, természetesen, az ország életszínvonalának kialakulására és a gazdasági erejére, de a legdöntőbb két tényező, illetve legfontosabb két dolgot ő abban látja, milyen minőségi és mennyiségi szakkáderekkel rendelkezik az az ország, s ez alatt nemcsak a mérnököket kell érteni, hanem az ügyeskezű lakatost, a kitűnő esztergályost és a nagyszerű szűcsöt, szóval mindenféle szakiparost és hozzátéve a technikust, a mérnököt, az agronómust és mindenkit, tehát a kiképzett embereknek a tömegét, akik a termelőfolyamatban benne tudnak lenni. A másik pedig a befektetett állóeszközöknek a nagysága, ami természetesen kifejezi azt, hogy milyen korszerű és mennyire gépesített annak az illető országnak a termelőtevékenysége, mind az ipar és mind egyéb téren. Érdekes módon háttérben hagyta azt a témát, hogy vajon milyen mennyiségű természeti kinccsel rendelkezik. És van is ebben logika. Végeredményben, hogy mi jó termelékenységgel, gazdaságosan transzformálni tudjuk a nyersanyagot valamilyen iparcikkért, vagy valamilyen portékával, ami kelendő a piacon, és azzal versenyképesek vagyunk, általában normális körülmények között meg lehet hozzá szerezni a szükséges nyersanyagot. Ezt azonban akárhány kapita143