A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

MAJOR TAMÁS

70 elvtárs: Kedves elvtársak! Az előterjesztéssel, a javaslatokkal egyetértek. Nekem nagyon tetszik a stílusa is. Azért tetszik, mert nem sematikus, mert valóban a mi viszonyainkra alkalmazva fejtegeti az elvi álláspontot és a teendőket. Én itt egy dologról szeretnék beszélni a kulturális résszel kapcsolatban, ami a továbbiakban a pártnak, a pártszervezeteknek a feladata lenne. Nevezetesen a párt kulturális határozatairól, amelyek jók, és amelyek helyett nem kell, úgy hiszem, a közeljövőben újakat csinálni. Ezeknek a kulturális határozatoknak a mindennapi életre a hétköznapokra való átvitelével, a pártszervezetek feladatával kapcsolatban. Az ellenforradalmárok azt mondták, hogy a tudomány, a művészet, a kultúra előbb járhat, mint általában a párt, tagadták a párt vezető szerepét. Mi azt mondjuk, hogy a kulturális élet általában kisebb-nagyobb mértékben lemarad a fejlődéstől, és ez a reális. Hogyha ez a lemaradás kisebb, vagy ha ezt a lemaradást igyekszünk lehetőleg megszüntetni, akkor a kultúra elősegíti a szocializmus építését. Ha ez a lemaradás nagyobb, mint ahogy erre tapasztalataink voltak az ellenforradalom előtt és alatt, akkor a kultúra gátolja, lassítja, nehezíti a szocializmus építését. Ez különböző feladatokat ró a kultúra munkásaira, de a pártszervezetekre is. Folyik tehát az osztályharc ezen a területen. Mostanában alkalmam volt különböző pártbizottságoknál, üzemekben beszélgetni kulturális kérdésekről a Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Találkozunk olyan hangokkal a tömegek részéről, hogy mi nem politizálni, hanem szórakozni akarunk. Ez a mondat igen sok meggondolni valót hagy maga után. Ezen a mondaton el kell gondolkodni. Nekünk a kultúrforradalomban nagyon nagy eredményeink vannak. Hogy csak néhány eredményt mondjak, a színházak területén, ha megjelenik egy jó pozitív mű, mint amilyen volt a Szélvihar, a Pesti emberek, a Kormos ég,

71 vagy szovjet darabok, akkor mi tudunk mozgósítani a pártszervezetek útján ötven-hatvan telt házat. Ez nagyon jó, de ennek vannak nagyon rossz hatásai is. Elsősorban az elvtársak kötelező feladatnak veszik, és mint kommunista pártmunkás, feladatnak veszik azt, hogy ezt a kultúrát támogassák. Ez jó, de a kultúra nem lehet csak kötelező feladat, a kultúrának sokkal nagyobb vonzereje kell, hogy legyen, sokkal szélesebb kultúrát kellene a pártnak és a pártszervezeteknek támogatni. A kulturális irányelvekben egy kicsit másként hatnak a pártnak az elvi megállapításai, mint ahogy lent a pártszervezetekben. Minekünk tehát le kell vonnunk a konzekvenciákat. Elsősorban fel kell lépni ez ellen a rossz, ellenséges, revizionista álláspont ellen, hogy „nem politizálni, hanem szórakozni akarunk". Ez természetes, de a pártszervezetek a kulturális munkát egy kicsit olyan periférián való munkának tekintik. Szakszervezeteinknek adják ki, de a szakszervezetekben is az üzemekben főképpen olyan emberek foglalkoznak kultúrával, akiknek már nagyon sokszor szóltak, hogy végezzenek valamilyen társadalmi munkát, hát ezt tartják a legkönnyebb társadalmi munkának, és általában ez a kérdés elhanyagolódik. Az a tapasztalat, hogy ha felhívtuk a pártszervezeteknek a figyelmét bizonyos konkrét események során arra, hogy foglalkozzanak kulturális munkával, akkor komoly eredményeket tudtunk elérni. Még egy szempontból, az ifjúság szempontjából nagyon fontos lenne, hogy a pártszervezetek, a szakszervezetek a pártszervezetek felügyelete alatt jobban foglalkozzanak a kulturális munkával. Mi itt elmondjuk azt, hogy az ifjúságot milyen módon óhajtjuk nevelni. Szeretném, ha belekerülne az a szöveg is, hogy nem utolsósorban kultúrával, a mi kultúránkkal szeretnénk az ifjúságunkat nevelni. Tehát végeredményben az egész felszólalá130