Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)

Az olaszországi kapcsolatok harmadik szakasza Az utolsó remény 1865-1866

gerillamozgalom támogatására, és mindehhez a hadügyminisztérium biztosít pénzt és fegyvert. A szerbiai katonai szervezésre Türrt jelölték ki, az Egyesült Fejedelemségekbe a Bizottság később kívánt megfelelő személyt megnevezni. A megegyezést Kossuth megküldte Usedom grófnak is azzal, hógy Poroszország­gal is ennek szellemében kívánja a megegyezést létrehozni 348 , továbbá képvise­lőjeként Csákyt bízza meg a tárgyalással 349 . Kossuth elfogadta a megegyezést, mert a kialakult helyzetben a felkelés szervezésében csak ezzel a feltétellel vehetett részt. Az olasz politikai vezetés 1864-től kezdve tapasztalhatta a két irányvonal rivalizálását, mely alapvetően megkérdőjelezte bármilyen szervezés eredményességét. Most joggal várta el tárgyaló partnereitől, hogy a közös munka folytatása előtt közös platformot alakítsanak ki. Kossuth számára az egyetlen jelentős emigrációs személyiség, akire még számíthatott, Klapka volt, így a háború kirobbanása utáni gyors szervezési szakasz lezárása után hozzá fordult, ismertetve az egyezség lényegét és kérve, hogy véleményezze azt 350 . Kossuth egyéniségére jellemző, apró ada­lék, hogy Klapkának azt írta: ő egyetért a megegyezésben rögzített alapelvekkel, s ha Klapka is elfogadja, akkor fogja egyesültnek tekinteni a két bizottságot. A magyar légió újjászervezésére Kossuth tervét azzal a konkrét javaslattal fogadták el, hogy az Adria partjáról és Poroszország felől indítanak expedíciót Magyarországra, és az indulás előtt Viktor Emánuel proklamációt ad ki 351 . A hadifoglyok „kiválogatásával" Kossuth Ihász Dánielt bízta meg 352 , és a szerbi­ai katonai akció szervezésére Türrnek küldte meg a feladatait is meghatározó megbízólevelet 353 . Türr a feladatok végrehajtásához, a megegyezés alapján az olasz kormánytól 500.000 frankot kapott 354 . Ricasoli a légió újjászervezésére készített minisztériumi tervet, véleményét kérve, megküldte Kossuthnak 355 , aki néhány kiegészítést tett 356 , és azok elfogadása után 1866. június 30-án a hadügyminiszter kiadta a légió újjászervezésére készült szabályzatot 357 . A szervezés alig indult el, amikor Ricasoli üzenetet küldött Kossuthnak, hogy várható a béke, csak a poroszok válaszát várják 358 . Ok azonban nem fogadták el a fegyverszüneti ajánlatot, és így a szervezés tovább folytatódott 359 . Kossuthot a hír megijesztette, a gyors béke lehetősége feszített tempóra kész­tette. Azonnal kérte a légió szervezésének felgyorsítását 360 , Garibaldihoz küld­te fiát, hogy a magyar betörés vezetésére készítsen elő vele megállapodást 361 . 348 Kossuth levele Usedomhoz, 1866. június 22. — MOL R 90 I. 4486. — Vó. 631. sz. 349 Kossuth levele Csákyhoz, 1866. június 28. — MOL R 29611. t. Kossuth-Csáky — Vó. 640. sz. 350 Kossuth levele Klapkához, 1866. július 4. — MOL R 195 22. t. Kossuth. — Vö. 649. sz. 351 Gonzaga levele Kossuthhoz, 1866. június 26. — MOL R 90 I. 4518. — Vö. 634. sz. 352 Kossuth megbízása Ihász részére, 1866. június 26. - MOL R 90 I. 4519. 353 Kossuth levele Türrhöz, 1866. június 26. — MOL R 211 109. sz. — Vö. 636. sz. 354 Kossuth levele Ricasolihoz, 1866. június 23. — MOL R 90 I. 4495. — Vö. 633. sz. 355 Ricasoli levele Kossuthhoz, 1866. június 28. — MOL R 90 I. 4530. — Vö. 642. sz. 356 Kossuth levele Blanchoz, 1866. június 29. — MOL R 112 II.S:2.-665. — Vö. 644. sz. 357 Blanc levele Kossuthhoz, 1866. június 31. — MOL R 112 II.S.2.-667. — Vó. 646. sz. 358 Kossuth levele Türrhöz, 1866. július 4. - MOL R 295 22. t. Kossuth Vó. 649. sz. 359 Blanc levele Kossuthhoz, 1866. július 5. — MOL R 90 I. 4570. — Vó. 650. sz. 360 Kossuth levele Pettinengohoz, 1866. július 6. — MOL R 90 I. 4572 — Vö. 651. sz. 361 Kossuth levele ifi". Kossuth Lajoshoz, 1866. július 9. — MOL R 90 I. 4584. — Vó. 652. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents