Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Európai politikai körkép 1848-1849
Összegezve a világosi fegyverletételig kialakult hivatalos állásfoglalást, megállapítható, hogy a francia politikai vezetés 1849 tavasza óta figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, de sem azokat, sem az orosz beavatkozás mértékét nem ítélte olyannak, melyek határozottabb diplomáciai lépéseket indokoltak volna, bár ennek volt elvi lehetősége politikájukban, mutatja ezt az olasz mozgalmak felé jelzett szimpátia is. A tényleges katonai segítség fel sem vetődött, de az osztrák kormányt a világosi fegyverletétel után diplomáciai úton korlátozták a katonai győzelem adta politikai lehetőségek kiaknázásában és a szabadságharc megtorlásában. 1849 tavaszán ismerkedett meg Teleki László a francia radikális szárny vezetőjével, Ledru-Rollinnal és hamar baráti viszony alakult ki közöttük. Napóleon kormányának külügyminiszterével is megfelelő kapcsolat jött létre, s bár Teleki mögött nem állt hivatalosan elismert magyar kormány, minden ajtó tárva volt előtte, azaz személyében nem fogadták elutasítóan a magyar ügyet. Mindez nem változtatott azon a tényen, hogy a francia politikát teljes mértékben lekötötte az „olasz-ügy" (Róma júliusi elfoglalása) és Magyarország felé nem fordult különösebb politikai figyelemmel. Amikor a világosi fegyverletétel után a cár küldötteként Radziwil herceg Konstantinápolyban a lengyel menekültek kiadatását kérte — jelezve, hogy ellenkező esetben a cár hadat üzen Törökországnak 9 —, akkor III. Napóleon a parlament ellenkezését megtörve, diplomáciai úton fejezte ki rosszallását az orosz lépés miatt, ennél messzebb azonban nem ment. Törökország, amely kulcsszerepet játszott az emigráció sorsának alakulásában, politikáját az angol szövetség elnyerésére való törekvés függvényében alakította. Abdul Medzsid szultán, a török birodalom reformjának támogatója és részbeni végrehajtója, birodalmában utat engedett a despotikus katonai uralmi rendszert felváltó alkotmányos formának, melyet Anglia és Franciaország egyaránt elvárt tőle az oroszokkal szembeni támogatás előfeltételeként. A tárgyalt időszak nagyvezére, Resid pasa határozott kezű, nyugati műveltségű politikus. A török-angol szövetség kiépítésének érdekében dolgozott a törökbarát, a szultánra nagy befolyással bíró Strattford Canning konstantinápolyi angol követ is. A török-orosz ellentétek miatt azonban Anglia vonakodott a szövetség tényleges megkötésétől, mert ez egyet jelentett volna az oroszok elleni háborúval, melyre egyedül nem vállalkozott. A szövetség lehetősége azonban fennállt, s ez erősen befolyásolta a török külpolitikát, egyben a magyar emigránsokkal szembeni magatartását is. Az angol szövetséghez Törökországnak Franciaország szimpátiáját is meg kellett nyernie, azonban ez az 1840-es évek végén csak a kapcsolatkeresés szintjén állt. A török külpolitika irányát az orosz birodalom elleni harc, a folyamatos orosz terjeszkedési fenyegetettség szabta meg. Ennek fényében ítélték meg az olasz és lengyel ügyet is. Az olasz egység megteremtésére irányuló törekvés annak lehetőségét hordta magában, hogy az egyesült Itália kellő erővel rendelkező szövetséges lehet Oroszországgal szemben, így a török külpolitika a ké9 Vö. Andrássy Gyula levele Kossuthhoz — 1849. szeptember 11. — MOL R 90 I. 533.
