Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Európai politikai körkép 1848-1849
hangulatkeltő lépés volt, hogy a Times-ban megjelent az első cikk a magyar alkotmányról. Megalapozta azt a nézetet, hogy Magyarországnak jogszerű alkotmánya van, melynek megvédése nem támadás a fennálló rend, azaz Ausztria léte ellen, hanem jogos önvédelem 7 . A szabadságharc leveréséig ez a gondolatmenet azonban csak csíráiban jelent meg az angol közvéleményben illetve egyéni felfogásként egy-egy politikusnál, így a politikát irányító, vagy azt jelentősen befolyásoló tényezővé nem válhatott. Palmerston tudtával és titkos ösztönzésével indult a szabadságharc utolsó időszakában az a sajtókampány, mely Pulszky szervezésében folyt az angol sajtóban a magyarok helyzetének ismertetésére, az osztrákok magatartásának, múltbeli hitszegéseinek feltárására. A közhangulat befolyásolása sikeres volt, többek között jelentős pénzadomány gyűlt össze fegyvervásárlásra 8 . (A fegyverek továbbítására a szabadságharc leverése miatt már nem került sor.) Mindennek hatása azonban már csak az emigráció sorsának rendezésében, valamint Kossuth és társai angliai tartózkodása során vált érezhetővé. Franciaország politikai vezetői közül 1848 tavaszán nem sokan tudtak a magyar nemzet létéről. A külügyminiszter, Bastide, katolikus szlávoknak tartotta népünket, nem tudta, hogy van magyar nemzet, mások Erdélyt török gyarmatnak hitték. Lamartine, a forradalom volt köztársasági elnöke járt Magyarországon és a magyarok lelkes híve volt, de ez saját véleménye és nem Franciaország politikai irányvonala volt. Kossuth 1848 őszén a szabadelvű, radikális gondolkodású politikust, Teleki László grófot küldte Párizsba, ahol addigra már elbukott a munkásfelkelés, és a köztársasági érzelmű Cavaignac tábornok a kormányzó. A francia elit befogadta a társasági életbe Telekit, ahol alkalma nyílt nézetei kifejtésére, de elsősorban azok támogatását élvezte, mint pl. Lamennais, Bixio, vagy Lamartine, akik nem bíztak az 1848. december 10-én hatalomra került (köztársasági elnökké lett) Napóleon hercegben, vele politikai kapcsolatot nem tartottak. 1849 tavaszán a Napóleonhoz közel álló Presse elismerő híreket közölt a magyar hadi eseményekről, és ez kedvezően befolyásolta a francia közvéleményt. Ez azonban nem jelentett olyan tényt a hivatalos politika számára, mely alapul szolgált volna egy hathatós fellépésre a magyarok érdekében. Az orosz beavatkozás tervéről Franciaország már 1849 május elején értesült, az orosz hatalmi terjeszkedés veszélye élénk érdeklődést váltott ki a hivatalos politikában. Teleki grófot behívták a külügyminisztériumba, ahol Tocqueville külügyminiszter szimpátiájáról biztosította, és a francia nemzetgyűlés is tárgyalta az invázió kérdését. Az orosz kormány azonban értesítette a kormányokat diplomáciai úton, hogy az intervencióval nincs területi terjeszkedési célja. Teleki ugyan júniusban arról számolhatott be, hogy a francia sajtó kedvezően ír a magyar érdekekről, de leszögezte azt is, hogy az ország vezetését nem érdekli a magyarok sorsa, külpolitikájukban továbbra sem játszik szerepet, egyenlőre megmarad az egyéni rokonszenv szintjén. 7 A függetlenségi nyilatkozat teljes szövegének 1849. július 26-án, a Daily News-ban (London, No. 988.) történt megjelenése mérföldkő volt az angol közvélemény érdeklődésének felkeltésében. 8 Pulszky levele Kossuthhoz — 1849. augusztus 7. — MOL R 90 I. 512.
