Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
1893. november 14. 47./40./ szerb oldalra eső területeknek a szabályozási vállalat számára való biztosítása, s adóés egyéb terhektől való mentesítése iránt megfelelő egyezmény köttethetnék. A minisztertanács hozzájárulván a kereskedelmi miniszter úr nézetéhez, felhatalmazta öt, hogy a halászat megkárosítása címén a szerb kormánynak körülbelül 100 000 Fc-ban megállapítható kárpótlást nyújthasson, s a kárpótlási összeget az al-dunai Vaskapu-szabályozási költségek terhére ki is fizethesse, ha egyidejűleg a szerb kormánnyal a szabályozás által nyerendő területekre nézve az előadott irányban megfelelő egyezmény jön létre. 12. A Műcsarnok építési költségeinek fedezése A kereskedelmi miniszter úr előadta, hogy az 1896. évi országos kiállítással 3 kapcsolatba hozatott egy képzőművészeti műcsarnoknak olyan módon való építése is, hogy az a kiállítás befejezte után állandóan a képzőművészet céljainak, mint műcsarnok szolgálhasson. 4 Minthogy a vallás- és közoktatásügyi tárca ez idő szerint e műcsarnok építésének költségivei meg nem terhelhető, az előadó miniszter úr hajlandó volna az e célra felveendő kölcsön három évi törlesztési és kamatjárulékát a Kereskedelmi Múzeum javadalmazásából előlegezni, ha minisztertanácsi határozat által erre felhatalmaztatnék, és az előlegezendő járulékok megtérítéséről biztosíttatnék. A minisztertanács a tett javaslatot elfogadván, felhatalmazta a kereskedelmi miniszter urat, hogy az építendő új műcsarnok építési költségeinek fedezésére felveendő kölcsön három évi törlesztési és kamatjárulékát annak idejében, tárcája részére leendő megtérítés iránt, a Kereskedelmi Múzeum javadalmazása címén rendelkezésre álló hitelből előlegezhesse. 5 13. Jókai Mór műveinek díszkiadásából 100 példány megrendelése 6 A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hivatkozva a minisztertanácsnak f. évi május hó 15-én kelt határozatára, felhatalmazást kért, hogy az 1894. évi költségvetésbe pótlólag 20 000 Ft-ot vétethessen fel azon 100 példány árának fedezésére, melyre Jókainak jubileuma alkalmából kiadandó összes munkáiból előfizetett. A felhatalmazás megadatott. 946