Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány 1.2. A külkereskedelmi szerződések ügye A kormány előtt álló feladatok sorában kiemelkedő helyet foglalt el az 1891-92-ben lejáró kereskedelmi szerződések ügye. A kérdés már a második minisztertanácsban szóba került, amikor Baross javaslatára határozatot hoztak az osztrák kormánnyal való előzetes tárgyalások megindításáról. (1890. márc. 25./10.) Ezek eredményeként ült össze Budapesten a közös vám- és kereskedelmi értekezlet 1890. április 26-án. Előtte, április 18-án a minisztertanács ismételten foglalkozott a szerződések ügyével, és utasítást adott a követendő eljárásra. (1890. ápr. 18./7.) A magyar és az osztrák kormány nem volt könnyű helyzetben. A nemzetközi kereskedelemben a 70-es évektől egyre erőteljesebben az elzárkózó, védövámos tendencia érvényesült, elsősorban Németország és Franciaország politikája következtében. Nagy harc folyt a piacokért: az államok kettős tarifákat alkalmaztak, egy magasabb és egy mérsékeltebb vámtételeket tartalmazót. így volt ez a Monarchia esetében is. 1882-ben, majd 1887-ben vámemelésekre került sor, továbbá fokozatosan felszámolták a vámkülzeteket és a szabadkikötőket. (Az utolsó két szabadkikötőt, Triesztet és Fiumét éppen kormányunk idején, 1891-ben vonták be a vámterületbe. — 1891. máj. 21./8.)

1 A Monarchia két államának érdekei — Ausztria fejlett iparral rendelkezett, Magyarországon az agrártermelés dominált — több ponton is ütköztek a követendő kereskedelempolitikát illetően. Szemléltetésül idézünk egy 1890. április 15-én a Földmüvelésügyi Minisztériumban készült feljegyzésből, amely öt pontban az alábbiak szerint foglalta össze a helyzetet és a teendőket. 1. Magyarország és Ausztria érdekei egyaránt tarifaszerződések létesítését követelik meg, mert autonóm tarifák mellett nem lehet tervezni az értékesítést. 2. Legfontosabb a fő partnerrel, Németországgal való megegyezés (1888-ban a Monarchia 741 millió Ft-os kiviteléből 448 millió esett Németországra, míg 560 millió Ft-os behozatalából 365 millió). Addig, amíg Németországgal nincs megfelelő szerződés, a többi állammal nem szabad érdemleges tárgyalásokba bocsátkozni. Bismarck bukása után (1890. március 20-án a vaskancellárt Caprivi váltotta fel a német kancellári poszton) remélhető, hogy Németország módosítja kereskedelmi politikáját, hiszen a védővámok megdrágították az életet, s ez szociális mozgalmakat idézett elő. Számítani lehet arra, hogy Németország leszállítja agrárvámjait, de cserébe nyilván követeli majd a Monarchia ipari vámjainak csökkentését. E téren döntőek Ausztria érdekei. Az osztrák ipari körök véleményét két szempont irányítja: veszélyezteti-e pozícióikat a vámcsökkentés belföldön, és biztosítani lehet-e az ipar piacát keleten? Mivel a Lajtán túli ipar fő felvevője Magyarország, a magyar mezőgazdaságé viszont Ausztria: „külkereskedelmi viszonyaink rendezése csakis azon méltányossági elv érvényesítésével lehetséges, hogy mindazon áldozatok, melyek az egyik államfél által a másik fél érdekében tétetnek, kompenzációt nyerjenek a másik fél áldozatkészségében." Ausztria méltányos követelést állít: ha a magyar agrárcikkek kivitele az osztrák ipar bizonyos kárára nyugat felé biztosítva lesz, akkor saját agrárvámjainkból is engedni kell, ami által keleten ipari értékesítési piacok nyithatóak. 3. Ha Németországgal és más nyugati államokkal megfelelő szerződés létesül, akkor a keleti országokkal, mindenekelőtt Romániával szerződést kell kötni, akár kedvezmények nyújtásával is, állategészség37