Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány KORMÁNYZATI TEVÉKENYSÉG A MINISZTERTANÁCSI JEGYZŐKÖNYVEK TÜKRÉBEN 1. SÚLYPONTI KORMÁNYZATI FELADATOK 1.1. A közigazgatási reformkísérlet A Szapáry-kormány programjának sarkalatos pontját képezte — mint már említettük — a közigazgatási reform megvalósítása. A magyar közigazgatás rendszerét a kiegyezés után több törvénnyel alakították ki. A központi kormányzati szerveket az 1848-as törvények alapján szervezték meg. Területi szinten első lépésként a bíráskodást elválasztották a közigazgatástól (1869:4. te), majd meghatározták a megyei és városi törvényhatóságok, valamint a községek szervezetét és feladatkörét (1870:42. és 1871:18. te), továbbá Buda, Pest és Óbuda összevonásával egyesítették a fővárost (1872:36. te). A rendszer a megyei és a városi törvényhatóságokra épült. Ezek — amellett, hogy gyakorolták az önkormányzatot — „közvetítették", azaz végezték az állami közigazgatást, és politikai jogokkal is rendelkeztek (országos ügyeket tárgyalhattak, ilyen kérdésekben felírhattak a kormányhoz és a Képviselőházhoz; megtagadhatták az Országgyűlés által meg nem szavazott adók behajtását és a meg nem ajánlott újoncok kiállítását, amivel alkotmányvédő szerepet kaptak egy esetleges abszolutista kormányhatalom ellenében). A törvényhatóság egyetemét a törvényhatósági bizottság képviselte, amely felerészben választott tagokból, felerészben a legnagyobb adófizetőkből (az ún. virilistákból) állt. A törvényhatósági bizottság közgyűlése választotta meg a közigazgatás tisztségviselőit: az alispánt mint a vármegye közigazgatásának fejét (a városokban a polgármester töltött be hasonló funkciót), továbbá a többi ún. központi tisztviselőt és a járási főszolgahírókat. A közgyűlés elnöke a kormány embere, az uralkodó által a belügyminiszter előterjesztésére kinevezett főispán volt, aki ellenőrzést gyakorolt az önkormányzat felett, jelölte a fő tisztségviselőket, és bizonyos állások (pl. főorvos, levéltárnok, kezelő- és segédszemélyzet) esetében kinevezési joggal rendelkezett. Az 1876:6. te hozta létre a törvényhatóságokban a közigazgatási bizottságot. Feladata elsősorban az egyre szaporodó területi szakigazgatási hivatalok (királyi adófelügyelőség, államépítészeti hivatal stb.) és az önkormányzati szervek tevékenységének összehangolása lett. A bizottságot a törvényhatóság területén működő állami hivatalok vezetői, a fő törvényhatósági tisztségviselők és a törvényhatósági közgyűlés által választott tagok (10) alkották, az elnöki tisztet a főispán töltötte be. A dualizmus első évtizedében kialakult területi közigazgatási rendszer kompromisszum terméke volt. Nem csoda, ha hamar a bírálatok össztüzébe került. A municipialisták a vármegyék ősi jogainak csorbítatlan fenntartása mellett álltak ki. Országgyűlési képviseletük, a Függetlenségi Párt rendszeresen szóvá tette, hogy a kormány a központosítás és hatalma növelése érdekében hozatta meg a közigazgatási 31