Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány Az ellenzék elég visszafogottan reagált a kormányfő bemutatkozására. Irányi Dániel (Függetlenségi és 48-as Párt) felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy pártja továbbra sem fogadja el a 67-es kiegyezést, ha azonban a kormány valóban szabadelvű lesz, akkor sok kérdésben számíthat támogatásukra, viszont tiltakozott a közigazgatás tervezett államosítása ellen, és ragaszkodott a honossági törvény módosításához. Apponyi Albert, a Mérsékelt Ellenzék vezére óvatosan, csupán „benyomásai"ról szólt. Pártja megmarad eddigi irányvonalán az ellenzéken — mondotta, „állandónak" tartja a kiegyezést, amelyben több olyan függő kérdés van, „melyeknek nemzeti értelemben való megoldását, mint eddig, úgy ezentúl is sürgetni fogjuk." Hangoztatta: a párt helyesli a közigazgatási reformot, és főleg támogatja a kormányt „az általános vezérelveket" illetően, „amelyekkel a tisztelt miniszterelnök úr a beszédét befejezte, azokra nézve, ha a tények megfelelnek a kijelentéseknek, részünkről csak rokonszenvvel fog találkozni." Apponyi külön kiemelte a választások tisztaságának biztosítását mint alapkövetelményt. A Függetlenségi és 48-as Párt részéről még ketten szólaltak fel. Ugrón Gábor főleg személyeskedett, és Szapáry kormányfői megbízását becsmérelte. Polónyi Géza annak a véleményének adott hangot, hogy számára a kormányfőváltás egyedüli indokának az tűnik, hogy ne kelljen beváltani a honossági törvény módosítására tett korábbi miniszterelnöki ígéretet.

19 (Tisza Kálmán ugyanis megígérte, hogy törvénymódosítást nyújt be, de a módosításnak nem lett volna visszamenőleges hatálya.)

20 (A honossági ügy lezárására Id. 1890. ápr. 18./L) Az előterjesztett kormányprogram nem váltott ki heves vitát. Az ellenzék ugyan néhány programponttal kapcsolatban világosan kinyilvánította ellenkezését, összességében azonban — különösen Apponyiék pártja — várakozó álláspontra helyezkedett. Jellemző Apponyi Albert — emlékirataiban később megfogalmazott — véleménye: az ellenzék „elég rokonszenvesen" fogadta az új kabinetet, „mert nem Tisza Kálmáné volt."

21 Megjegyezzük, hogy a kormányváltozást megelőző napokban találgatások folytak arról, hogy a Mérsékelt Ellenzék esetleg feladja az oppozíciót, és fuzionál a Szabadelvű Párttal.

22 A Képviselőházban azonban mind Szapáry, mind Apponyi elzárkózott ettől a lehetőségtől. A kortársak vélekedése és a történeti irodalom alapján megállapíthatjuk: Szapáry Gyula kormánya a közigazgatási reform programba vételével lényeges kérdéshez nyúlt hozzá, amely alkalmas volt arra, hogy a politikai közélet meghatározó és tartós témája legyen. Nem véletlenül vert gyökeret az a felfogás, hogy a Tisza Kálmán bukása után következő két kormány taktikai megfontolásból, főleg a kiegyezéssel, az Ausztriával fennálló viszonnyal kapcsolatban felmerülő egyre kényesebb természetű kérdésekről való figyelem-elterelés céljából tért rá a belső reformok útjára.

23 Nem tagadva ezt a véleményt, a magunk részéről hangsúlyozzuk, hogy a taktikai megfontolás mellett a felmerülő politikai-társadalmi igények szorító nyomása és nem utolsósorban az államháztartás rendbetétele folytán megnyílt pénzügyi háttér szerepe sem elhanyagolható a reformpolitika kezdeményezésében. Jól mutatja mindezt az a tény, hogy a Szapáry-kormány programjában szó sem esett az egyházpolitikai kérdésekről. Látni fogjuk, „menet közben" mégis ez az ügy igencsak előtérbe került már ennek a kabinetnek az idején is, a következő kormányciklusban válva döntő problé- - 24 mava. 28