Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
Bevezető tanulmány - Wekerle csak a már uralkodó elé terjesztett törvényjavaslatok szentesítésének megtörténte után kívánta tárgyaltatni a Főrendiházban a még hátralévő két egyházpolitikai javaslatot, Ferenc József viszont szerette volna bevárni utóbbiak főrendiházi tárgyalásának elintézését (álláspontját nyíltan azzal indokolta, hogy mind az öt törvényjavaslat összefügg egymással, valójában azonban taktikai megfontolások vezérelték); a miniszterelnök az adott politikai helyzetben nem változtathatta meg véleményét; - ilyen körülmények között a liberális egyházpolitika ellenzői ismét reménykedhettek, hogy a király esetleg nem szentesíti a javaslatokat (ezt a reményt érzékeltette vezérük, gr, Zichy Nándor is szerveződő pártjuk, a Néppárt székesfehérvári gyűlésén november 18-án); - október végétől-november elejétől a kormány közeli menesztéséről szóló hírek is szárnyra keltek, amelyek valóságos alapját az képezte, hogy Kállay Béni és Bethlen András közreműködésével ismét akcióba léptek a bécsi körök a horvát bán miniszterelnöksége, valamint a Szabadelvű Párt és a Nemzeti Párt fúziója érdekében; mint nemsokára kiderült, sikertelenül, mert erre sem a kormánypárt, sem Apponyiék nem mutattak hajlandóságot; 22 - az uralkodó és a kormány közötti eleve rossz viszony további romlásához hozzájárult: a Kossuth-kultusz terjedése, Kossuth Ferenc őszi vidéki körútjának hatása, ill. Kossuth fiának néhány nyilvánosan elhangzott rendszerellenes kijelentése, amelyekkel kapcsolatban Wekerléék elnézőnek látszó magatartást tanúsítottak; valamint a kormány egyes tagjai és a függetlenségi ellenzék vezérei közötti összeköttetésekről terjesztett híresztelések. 23 Mindezek következtében 1894. november közepétől már elkerülhetetlennek tűnt a kormány lemondása. „Elmorzsolódott ereje és tekintélye a király előtt a sok politikai hercehurcában, meg az ellene folytatott cselszövések közt" — írja visszaemlékezésében az egyik kortárs. 24 November 26-án vált véglegessé Wekerle visszalépése. Ezen a napon jelent meg kihallgatáson a királynál Bécsben, ahol felhatalmazást kapott annak kijelentésére, hogy az uralkodó szentesíteni fogja a három egyházpolitikai törvényjavaslatot. Ez alkalommal Wekerle beszélt Ferenc Józsefnek lemondási szándékáról, sőt a király kabinetfőnökének még aznap írt levelében írásban is bejelentette, hogy jobb lenne, ha „a miniszterelnöki széket oly egyén töltené be, aki nemcsak forma szerint [kiemelés tőlem — L. /.] nyeri meg a legfelső bizalmat, hanem oly szerencsés annak teljesebb mértékben osztályosa lenni, mint voltam és vagyok én. Elhatároztam azért, hogy a szentesítés megtörténte után még a budget tárgyalások folyamán ... nemcsak újból felvetem a bizalmi kérdést, hanem egyenesen 0 Felsége rendelkezésére bocsátom az általam viselt tárcákat, s beadom lemondásomat." 25 1894. december 10-én Ferenc József végre szentesítette a korszakos jelentőségű házasságjogi, anyakönyvi és a gyermekek vallásáról szóló törvényeket, pár nappal később a Ház nagy többséggel megszavazta az 1895. év elejére szóló pénzügyi felhatalmazást, majd december 19-én összeült a minisztertanács, és meghozta döntését a kormány lemondásáról. Az indokolás egyszerű, egyúttal tökéletesen igaz volt: „a jelenlegi kormány átalában véve nem bírja Ő Felsége bizalmát oly mértékben, mint a kormányzati ügyeknek üdvös és sikeres vezetéséhez a jelenlegi viszonyok között 162
