Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány kai helyzetre való tekintetből" fogadták el, és csak az egyházpolitikai javaslatok letárgyalásáig kívántak helyükön maradni. Lukács és Hieronymi írásban ugyanilyen értelemben nyilatkozott. A miniszterelnök erről az ügyről június 13-i előterjesztésében tájékoztatta az uralkodót a következő megjegyzés kíséretében: „Értekezvén ... a nevezett miniszterekkel, azon megnyugtatást nyertem ugyan, hogy ... elhatározásuk dacára addig, míg az egyházpolitikai kérdések elintézve nincsenek, sem a kabinet együttműködése, sem a minisztereknek egymás közötti kollegiális személyes érintkezése tekintetében semmi nehézséget vagy feszültséget okozni nem kívánnak, — mindamellett kötelességemnek tartom e körülményt... Felségednek ... bejelenteni".

18 Wekerle új kormánya élén június 12-én mutatkozott be az Országgyűlés két házában. Lényegében mindkét helyen ugyanazt mondta el. Képviselőházi beszédében először a kabinet lemondását indokolta meg a június 2-i felmentési kérelemben foglaltak szerint, majd így folytatta: a bizalom kérdését „újabb megbízatásunk által ... tisztázottnak kell tekintenünk", különösen azért, mert „legfelsőbb felhatalmazást nyertem annak kijelentésére, hogy Ő Felsége az egyházpolitikai javaslatok politikai szükségességére nézve kormányával egyetért, és azoknak törvényerőre emelkedését politikai viszonyaink közt saját részéről is határozottan szükségesnek tartja ..,". Végül hangsúlyozta, hogy a kormány programja változatlanul az 1892. november 21-én ismertetett alapokon nyugszik. Az ellenzék vezérférfiai — nem alaptalanul — elsősorban a kormányválság furcsa körülményeit firtatták. Célozva az udvar akciójára, Khuen-Héderváry — Wekerle által nem említett — megbízására, „titkos és idegen" befolyások érvényesülését kárhoztatta Justh Gyula, Eötvös Károly és Apponyi Albert, akik rámutattak a kormány helyzetének bizonytalanságára is. Apponyin kívül Ugrón Gábor és a Szabadelvű Pártból kiváltak nevében szóló Péchy Tamás egyaránt az „új" kabinet iránti teljes bizalmatlanságot hangoztatta.

19 A megújított Wekerle-kormány megbízása eleve ideiglenes megoldást jelentett. A kényszer szülte ezt a kabinetet, s amikor a kényszer megszűnt, természetesen következett a változás. A kormány hátralévő néhány hónapja alatt igen hűvös volt a viszony Ferenc József és Wekerléék között. Bár az uralkodó betartotta szavát, és kinevezett három új élethossziglani főrendiházi tagot (1894. jún. 11./2.), továbbá bizalmasai útján elérte, hogy a Főrendiházban június 21-én elfogadják a házassági javaslatot, soha nem felejtette el akaratának, a bán miniszterelnöki megbízatásának a kormánypárt általi elutasítását. A történtek után nem csoda, hogy a három elfogadott egyházpolitikai törvényjavaslat szentesítésre történt felterjesztését (1894. október 26.) követően Ferenc József nem sietett a döntéssel. Ezt annak ellenére tette, hogy a miniszterelnök kifejezetten sürgősnek tartotta a szentesítést, „minthogy a törvényjavaslatok miatt támasztott, s azok életbeléptetése meghiúsíthatásának reményével élesztett izgatásoknak megszüntetése érdekében ... nagyon is kívánatos, hogy e törvényjavaslatoknak törvényerőre emelése mielébb bevégzett ténnyé váljék."

20 Október végétől több héten át tartott az idegtépő várakozás, az újabb bizonytalanság időszaka. Az erre vonatkozó legfontosabb dokumentumokat Hanák Péter már évtizedekkel ezelőtt közreadta. ! Elsősorban ezekre a dokumentumokra és Hanák megállapításaira támaszkodva megállapíthatjuk: 161