Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány A SZAPÁRY-KORMÁNY HELYZETÉNEK ALAKULÁSA ÉS BUKÁSA A 11/1.1. fejezetben tárgyaltuk, hogy 1891 nyarán a közigazgatási reformjavaslat bukásával a kormány programjának legfontosabb pontja teljesületlen maradt. Szapáry a Szabadelvű Párt szilárd parlamenti többsége (ekkortájt a 413-ból mintegy 240 mandátummal biztosan rendelkezett) ellenére vallott kudarcot, mert az ellenzék, konkrétan a Függetlenségi és 48-as Párt — a túlzottan liberális házszabályok miatt — obstrukcióval meg tudta akadályozni a kormány szándékának érvényesülését. Gratz Gusztáv történetíró úgy ítélte meg, hogy ettől kezdve mindinkább elfajult a magyar parlamentarizmus, s ezért Szapáryt okolta: a miniszterelnök hibát követett el, amikor vereségét — „az ő szokásos nemtörődömségével" — elfogadta; ha — írja — akkor „állta volna a harcot, igyekezett volna az ellenzéket kifárasztani vagy a [parlamenti] tárgyalási szabályok igaz szellemét megvédeni", elkerülhetőek lettek volna a következmények; vagy ha ez nem sikerül — folytatja Gratz — „sietett volna a magyar parlamentarizmusnak olyan reformját megvalósítani, amely ilyen visszaélésekre nem nyújt lehetőséget." Ugyanakkor Gratz is érzékelte a nehézségeket: a házszabályrevízióért a kormánypárt ugyanis azért nem lelkesedett, mert úgy vélte, az uralkodó és a nemzet közötti esetleges jövőbeli konfliktus idején még szükség lehet az obstrukció eszközeire. Míg Gratz egyszerűen Szapáry nemtörődömségében látta a kormányfő meghátrálásának okát, addig az 1970-es évek végén megjelent „tízkötetes" történeti öszszefoglaló szerzője, Hanák Péter a miniszterelnök politikai számításával magyarázza a történteket. Eszerint a „feltüzelt nemzeti ellenzékiség és az agrárérdekü gazdaságpolitika" futtatta zátonyra a közigazgatási reform ügyét. Konkrétan: 1891 júniusában Fiúméban az ottani horvát kiegészítésű 79. gyalogezred magyarellenes tüntetésre használta fel Ferenc József látogatását, s emiatt a parlamenti ellenzék ismét élesen támadta a nemzetietlen Hadsereget (vö. 1891. aug. 4., szept. 7./L), előrevetítve a tartós obstrukciót éppen akkor, amikor a magyar agráriusoknak igen fontos német kereskedelmi szerződés sürgős ratifikálása napirendre került. „A kormány minden másnál előbbre helyezte a német külkereskedelmi szerződés még azévi letárgyalását", ezért mondott le a közigazgatási javaslat továbbtárgyalásáról — olvasható a műben.

2 A kortárs politikusok körében nyíltan beszélték, hogy a kormánypárt sem támogatja egységesen Szapáryt a közigazgatási reform kérdésében. Különösen Szilágyi igazságügy-minisztert tartották olyannak, aki eleve a javaslat bukására játszott. Ezeknek a híreszteléseknek Podmaniczky Frigyes, a párt elnöke — naplójának tanúsága szerint— ekkor még nem adott hitelt, alig egy év múlva azonban már ő is Szilágyi aknamunkájáról beszélt, helyesebben írt.

3 A képviselőházi kudarc és a fiumei ügyben tett — az uralkodó által nem helyeselt — kormánylépések, ill. javaslatok ellenére a Szabadelvű Pártban nem merült fel komolyan Szapáry lemondatásának gondolata, és Ferenc József sem kívánt mi104