F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

abban töltjük el, úgy véljük, nem fog megbotránkozni senki is, ha nyíltan kimondjuk, hogy nagyrészben mi is ismerjük és tudjuk a népnevelés az idő lelkéhez s kor-kívánatihoz illő fölvirulásának legfőbb akadályait. A főbb akadályok közt szabad légyen néhány következőket elősorolni. Fő akadály a népnevelés illő s korszerű fölvirulhatásának. 1. Tanítóképezdék hijánya, s így nintsenek alkalmas Tanítók, kik a kor kívánatihoz, idő-leikéhez illőleg képezni képesek volnának az ártatlan nevendékeket, és ennél fogva kénytelen sok Egyház olyan egyént fogni fel Tanítónak, ki minden egyébre inkább, mint Tanítóságra alkalmas, s így avatatlan kezek közt fénylik a népnevelés szemügye. 2. Másik fő akadálya a népnevelés illő s korszerű fölvirulhatásának a szolgaiságig papi gyámság alá rendeltségük az iskolaTanítóknak. Melynek szomorú következése a Tanító ügyével kevés gondolat nem oly szívvel, lelkesedéssel felkarolása az ő, mint a pap ügyének. Innen a Tanítók közt, innen vannak a sok titkos elfojtott panaszok a Tanító ügyében papi önkényes bíráskodás és jogokkal visszaélés ellen, innen — ha szabad kimondani — a papság eránti általános bizalmatlanság. Vannak — szomorú tapasztalásunk után mondhatjuk — vannak esetek, hogy a Tanítót, mihelyt a helybeli pap ellenszenvvel viseltetett eránta — melyre pedig csak egy merész felszólalás is elégséges — csekély vétségéért is a papi fórum kitétette; jóformán ki sem hallgattatta, a Tanító örökre szerentsétlenné tétetett; sokkal nagyobb vétségek esetében pedig a Lelkészt valamely Egyháznak 8 sőt 10 évi perlekedés után is alig sikerült kitétetését ugyanazon egyházi bíróság előtt kieszközölni. Tudunk esetet, hogy a Tanítónak papjával baja lévén s a Tractuson

2 folyván ügyök, kiviláglott, hogy inkább a pap volt a hibás, mint a Tanító, és váljon ő büntettetett-e? Oh nem! a Tanítónak mozdulni kellett helyéről, sőt kenyerétől is örökre megfosztatott ezen a protestantismus és népnevelés gyalázatjára egy egyén által kimondott átkozott sententianál fogva: Inkább száz becsületes kosta

3 vesszen, mint egy hibás pap. Specificalni az eseteket nem akarjuk, nem akarván egészen keserűk lenni. Váljon ezen s ezekhez hasonló számtalan visszaélések megtörténtek volna-e, ha a Tanítók közül is ültettettek volna a zöld asztal mellé. - Mindaddig, hát, míg a Tanítók ügyében kizárólag egyedül csak a Papság bíráskodik, míg a Tanítók ily megvettetett alacsony, szinte gúny tárgyai lesznek; míg a Papok és IskolaTanítók közé teljes tökéletes viszonosság nem hozatik be; míg a Tanítók alárendeltjei lesznek a Papságnak, bármely jó fizetés húzzanak is reményük szerént az álladalomtól: véleményünk szerént nemcsak föl nem viruland az annyira óhajtható népnevelés, sőt tovább is kénytelen lesz a státus a sok mostaniakhoz hasonló tanításra s nevelésre ki nem képezett egyének kezei közt sínyleni engedni a népnevelés szent ügyét. Míg a Nép-Tanítók annyira ki lesznek téve a Nép Önkényének, hogy valamely hatalmas vagy szájhős a Nép közül talán egyéni érdek vagy személyes ellenszenvből talán azért, mert szolgalatja csekély bérét meri követelni — a különben becsületes, hivatalának élő s helyét betöltő Tanítót — a Tanító képességét, hivatalát meglatolni is alig tudó preesbiterium

4 által — mely pedig ki komám, ki sógoromból, annálfogva mind interessatus érdekelt egyénekből áll —, mihelyt akarja, idő közbe is kilökethe-