F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

ti, s a kitétetésbe a Tractus [egyházmegye], fájdalom! többnyire bele szok(ott) egyezni, az appellativum [fellebbezési] fórum, a superintendentia

5 is pedig rendesen helybe hagyja az Egyház és Tractus sententiáit: addig hát, míg ezek orvosolván nem lesznek, többet ne várjon senki is a Nép-Tanítóktól, mert gyengék a kegyelemben, és szolgaság járma alatt görnyedők, csak csekély tehetségük és nyomatásukhoz mért kénytelen működést tehetnek. 3. Akadálya a népnevelés korszerű fölvirulhatásának a Nép-iskola-Tanítók csekély silány fizetése. Vannak — tagadni nem lehet — kivételek, igen jó fizetéses tanítói hivatalok; de átalában szólva az ínséggel, szegénységgel és nyomorral küzd nagyobb része a Tanítóknak, s ami csekély bérük van. legalább kapnák be pontosan, de fájdalom! tudva van, hogy és mily minőségben? fizettetik a többnyire átkos rosta-alj, és a bortermő helyeken vízzel jól felelegyített bornak keresztelt liquidum quid [valami folyadék] s ezen silány bér nagy része is kintvész, s jaj annak az iskola-Tanítónak, ki szorosan meri követelni fáradságos, izzasztó, testet-lelket sorvasztó munkája után bérét, az ilyenek — mint a vándormadarak — minden évben elhurczoltatnak egyik rossz helyről, másik rosszabb helyre. 4. Van még egy nagy akadálya a reménylhető népnevelés fölvirulásának. És ez a Nép közt annyira kórbetegséggé fajuló szeszesital mértékietlen élvezése. Melynek szomorú következése a dologtalanság, elszegényedés, a legáldásosabb években is torkának áldozása miatt szükséggel, nyomorral küzdés, mindenféle bűnök megszokása, vallástalanság, gyermekeit — az italvágy mindennapi kielégítés miatt szegénységgel küzdés következtében hideg ellen szükséges ruhátskákkal el nem láthatván — iskolába nem járathatás, s ebből származó megszámlálhatlan rosszak. De hát mily úton viruland fel a népnevelés? 1. Alázatos véleményünk szerént azáltal: ha a Hazában, mint már czélba is vétetett, minél több Tanítóképezdék állíttatnak fel, s az abban magokat fölvétetni s így magokat népnevelésre szánandó egyének a bölcsészet, természet, és mértant kitanulták légyen és annak utána vétetnek fel. 2. Fölviruland a Népnevelés, alázatos véleményünk szerént azáltal, ha az egyházi szolgák vagy Lelkészek és Iskola-Tanítók egy rangra emeltetnek, egyik is a másiknak alá nem rendeltetik. Hiszen különben is Krisztus, vallásunk Isteni szerzője a Tanítók és Tanítók közt fokozatot, elsőbbséget nem rendelt, mint ez megtetszik a következő Szent írásbeli helyekből: Márk IX. 33. 34. 35. Máté XX. 26. 27. Péter V 2. 3.

6 Meglehet a felelet erre az lesz, hogy Krisztus azon szavaiban csupán a Papokat értette, nem egyszersmind a Tanítókat is. Véleményünk szerént mind a Papok, mint a másik testület: Tanítók. Amazok tanítják ez utóbbiak kezei alatt kiképzett egyéneket. S váljon melyik fontosabb, terhesebb feladat? alapot készíteni-é? vagy a már kész alapra, kész anyagból tovább építeni? az értelmetlen, pallérozatlan, jobb és bal keze közt különbséget tenni sem tudó gyenge ártatlanban a gondolkodó, ítélő, emlékező s egyéb tehetségeket felkölteni, czélszerűleg kifejteni, jó vallásossá, jó erkölcsűvé, jó hazafivá kiképezni; vagy ezeknek megszerzése után tovább folytatni a vallás s erkölcsbeni gyarapítást s tökéletesítést.