F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Bevezetés
22-ei esti ülés, 6. pont.) 26 Az egységesítendő pénzügyi kormányzat szempontjából ez a lépés nem volt szerencsés, de most ennek a problémának a vizsgálata nem a feladatunk. 27 Eltekintve attól, hogy valamennyi egyház szükségleteinek fedezésére a fenti jövedelmek eleve nem lettek volna elégségesek, a forradalmi változások következtében ezek a jövedelmek nagy mértékben csökkentek: az 1848: IX. tc. („az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről") alapján megszűnt úrbéri jövedelmek az alapítványi javak esetében is kiestek; az uradalmak pénzhiánnyal küszködtek. Csekély bevételük miatt saját személyzetüket csökkenteni kellett, lefaragták a beruházási és karbantartási költségeket. Mindehhez csapásként járult az, hogy az új törvények kihirdetése után a lakosság beszüntette a pap- és tanító-tartást. - A pénz tehát kevés volt, az állami költségvetésnek pedig — több okból kifolyólag — nem volt módja, hogy máshonnan elvonva, dotálja ezt az ágazatot. A súlyos gazdasági nehézségekkel egyidőben politikai problémák is jelentkeztek abból az okból, hogy az összes bevett vallás részesült az addig (1848-ig) csak a katolikus egyház szükségleteire fordított pénzforrásokból. 28 E politikai ellentétek megosztották a társadalmat és ez gyengítette a nemzeti összefogást. A katolikus egyház sérelmezte, hogy azokból a tőkékből és azok jövedelméből, amelyek — és ezt történetileg igyekeztek bizonyítani — a katolikus egyház tulajdona volt, 29 és 1848-ig csak katolikus egyházi és oktatási célokat szolgált, most az evangélikus és református, valamint az unitárius egyházak is részesülhetnek. Az áprilisi törvények megszületése után hamarosan, 1848 májusában kibontakozott az ún. petíciós mozgalom a katolikus egyház hívei körében a klérus irányításával. 30 Az egyház és a VKM lépései sok esetben a helyzet feszültségének fokozását jelentették. A katolikus egyházi vezetők és a hívek felrótták a minisztériumnak — a vallási törvénycikk sietős megalkotásán kívül — a következőket: az elemi iskolai törvényjavaslat konzultáció nélküli megalkotása, a középiskolai szakrendszer bevezetése (ld. a jelen kötetben közölt 57. számú iratot), a budapesti piarista gimnáziumok átszervezése a vallásos szellem és a hitoktatás rovására, konviktusok (kolozsvári) feloszlatása, tanítóképzés állami szervezése a protestáns porosz intézetekben, az önálló magyar irgalmasrendi tartomány szervezésére született rendelet stb. 31 A protestáns egyházak szívesen fogadták volna az állami dotációt, annál is inkább, mivel az volt a nézetük, hogy az egyháznak a reformáció előtt juttatott javakból ők is — mint az akkori keresztény népesség leszármazottai — részesülni jogosultak. Ugyanakkor függetlenségüket mind egyházi, mind oktatási vonalon továbbra is meg akarták őrizni, olyannyira, hogy még azt a meghívást is beavatkozásnak érezték egyesek, mellyel a miniszter tanácskozásra hívta őket egyházi és oktatási ügyekben. Sérelmezték — a katolikus egyházhoz hasonlóan — az elemi iskolai törvényjavaslat előzetes vitájának elmaradását. 1848 végén, a költségvetés átdolgozásával kapcsolatban Szász Károly államtitkár, a VKM megbízott vezetője javasolta a Honvédelmi Bizottmánynak, miszerint annak a célnak az érdekében, hogy a VKM magát „a vallás és nevelés szent ügyének" áldozhassa, a közalapítványi pénztárat és számvevőséget a
