F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Bevezetés
állandó képviselőtanács igazgatta. Kolozsvárott papnevelő intézetük és főgimnáziumuk volt. 20 Iratanyagunkban, mely a jelen kötet alapjául szolgált, az erdélyi unió ellenére magyarországi hatásuk 1848-1849-ben nem mutatható ki az alsó- és középfokú oktatás terén. Az ún. (törvényesen) nem bevett vallások követői között a zsidók iskoláiról értékes anyagunk van. A zsidók magántanítók útján taníttatták gyermekeiket; csak néhány nyilvános iskolájuk működött, valamint példány-intézetek. Nevesebbek: pesti, óbudai, aradi, nagykanizsai, pozsonyi. Iskolai főhatóságuk a katolikus (állami) tanulmányi főigazgató volt. Lényeges különbség a többi felekezet iskoláihoz képest, hogy ezek inkább a reáltárgyak oktatására helyezték a súlyt. 21 A forradalmi napokat követő felfokozott várakozások idején a közvélemény nemcsak az oktatási, hanem mindegyik minisztériumtól az addigi problémák megoldását várta, mégpedig gyorsan, jól. A minisztériumok általában ennek a fantasztikus mértékű elvárásnak nem tudtak eleget tenni; nem tudtak volna optimális körülmények között sem. A körülmények pedig nem voltak azok. Az 1848/49-es intézkedéseket általában jellemzi a kényszer szülte részmegoldás és az ideiglenesség. Ezek oka nemcsak a kirobbanó önvédelmi háború volt, hanem az igazgatás problémáinak rendezetlensége a törvényekben és az Ausztriával való viszonyban. Részletes, kodifikált szabályozást hadi helyzet nélkül is a következő országgyűlés alkalmával ígértek az országnak. 22 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1848-ban sokrétű és gondokkal terhes működési területet kapott. 23 A korszakalkotó oktatási reformtörekvések mellett, amelyeknek megvalósítása Eötvösnek csak második minisztersége (1867-1871) idején sikerült, e minisztérium napi feladatai közé tartozott az egyházak és iskolák minden ügye, az ezek ellátására szolgáló alap/alapítványi javak gazdálkodásának minden gazdasági, pénzügyi és jogi teendője is, valamint — kissé a perifériára szorulva — a közművelődés egyéb területei: múzeum-, könyvtár-, levéltárügy. Az 1848: III. (minisztériumi) törvény nem intézkedett külön a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hatásköréről, csupán a III. tc. 7. §-a érintette ezt a tárcát (főpapi kinevezések). 24 Az 1848. XIX. és XX. törvénycikkek, amelyek az egyetemre, ül. a vallásfelekezetekre vonatkozóan tartalmaznak intézkedéseket, közvetve rendelkeznek a VKM egyes hatásköri teendőiről is. 25 A legsúlyosabb terhet a VKM a bevett vallásfelekezetek egyházi és oktatási költségeinek állami vállalásával (XX. tc. 3. §) kapta, természetesen az egész kormány, az állam is. A törvényszöveg eléggé általános, nem precíz - ez korabeli sajátosságnak nevezhető. Az általános iránymutatást — későbbi törvényalkotásig, országgyűlésig — a minisztertanácsnak kellett értelmeznie a gyakorlat nyelvén. A miniszterek úgy vélték, hogy — mint eddig — ezután is fedezhetők a tanulmányi és vallási kiadások az alap/alapítványi javak jövedelméből, és egyelőre más pénzforrás nem is volt. A minisztertanács a törvény szavait úgy értelmezte, hogy az összes bevett vallás egyházi és iskolai költségeinek a fedezésére az alapok jövedelme szolgál, ezért arról rendelkezett, hogy az ezek fölötti felügyelet nem a pénzügyminisztert, hanem a közoktatási minisztert illeti meg (ápr.
