F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Iratok
zennel tudtul adatik: hogy miután úgy a tanulmányi főigazgatóságoknak, az iskolai ügyekbeni törvényes hatósága, mint a megszüntetett kir. helytartótanács által követett szakadatlan gyakorlaton alapuló s törvényességére nézve soha kétségre nem vett azon eljárási modor, mely szerint a tanodái ügyekre vonatkozó rendelkezéseit az illető tan(ulmányi) főigazgatóságok útján szokta intézvényezni, közigazgatási szempontból igenis célirányos egyszerűségénél és tagadhatatlan törvényességénél fogva mindaddig, míg a majd életbeléptetendő új tanrendszerben netalán más intézkedés következnék, továbbá is teljes épségben fenntartandó lévén, attól egyes hatóságok követelései miatt eltérni nem lehet, az iskolaügy kezelése és kormányzása tekintetében semmiféle beavatkozások el nem ismertethetvén, a kérdéses határzat ezennel megsemmisíttetik. Komolyan meghagyatván egyúttal Önöknek, miszerint fontolóra véve azt, hogy a közoktatás terén szükségeseknek mutatkozandó módosítások és reformok megválasztása egyedül a felsőbbséget illeti, a tan(ulmányi) főigazgatónak az iskolai ügyekbeni törvényes hatóságát, mind magok elismerni, mind mások által elismertetni, szoros hivatásuknak és tisztöknek ismerjék. Egyébiránt az is értésül esvén, hogy a helybeli elemi tanodák igazgatósága, a tan(ulmányi) főigazgató szabályszerű, s e tekintetben szinte folytonos gyakorlattal törvényesített befolyása [.?.] a felsőbbség engedelme nélkül; más kezekbe adatott, Önök oda utasíttatnak; miszerént a dolog mibenlétéről körülményes jelentésöket minél előbb terjesszék föl. Végre méltó visszatetszéssel tapasztaltatván Önöknek Neumann Salamon ügyében a f. e. 3761. sz. a. kibocsátott ministeri rendelet végrehajtásában tanúsított eddigi mulasztása, ezennel szoros kötelességökké tétetik: miszerént: figyelmezvén a felsőbbség törvényes intézkedései iránt tartozott engedelmességből eredő kötelességére — az imént idézett rendeletben foglalt utasításnak — miután ezen rendeletet közvetlen a közoktatási ministériumtól vették — minden további mulasztást, szigorú felelet terhe alatt mellőzvén, kezdetben idézett határozatukkali következetességből is, azonnal eleget tegyenek. [Itt következik még egy rövid értesítés a tanulmányi főigazgatónak az elintézésről] Kelt BudaPesten Oct. 13. Tisza Kálmán s. k. 2 VKM, Közoktatási osztály, Elemi iskolai szakosztály, 1848: 1. kútfő, 6. tétel. Eredeti tisztázat (pag. 3), hitelesített másolat (pag. 3), eredeti fogalmazvány (pag. 2.). Jegyzetek 1 Egykorú aláhúzás. 2 Tisza Kálmán (Geszt, 1830. dec. 16. - Bp. 1902. márc. 23.) Politikus, miniszterelnök (1875-1890), nagybirtokos, MTA tagja (ig. 1881). 1848. júl. 2-től a VKM-ben segédfogalmazó, majd fogalmazó. - MÉL -; F. Kiss (Nevelője Szőnyi Pál volt.)