F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

53. 1848. augusztus 12. A GYŐRI TANÍTÓKÉPZŐ HELYZETE - JELENTÉS A TANULMÁNYI FŐIGAZGATÓTÓL 232. Elemi Báró Minister úr! Közelebb múlt Júniushó 17 n 1829. sz. a. kelt ministeri rendelvény által a győri tanítóképző intézetnek mind szellemi, mind anyagi állapotjáról megha­gyott körülményes jelentésemet, következőkben van szerencsém felterjeszteni. a/ Szellemi állapotját illetőleg: Ezen, csak a lejárt 1847/8 ik tanév elején újdon alapult s megnyitott győri képezdében a felsőbb helyütt 1843 ik évben 1651. és 13.564. számok alatt kelt intézvényekben kiszabott tanulmányi tárgyak, valamint a nagykanizsaiban is, két rendes Tanár által adatnak elő külön órákban, két évi folyamat szerint, ugyanannyi osztályban, két-két óráig délelőtt és délután is; Zenében pedig a tanítványok külön Tanító által oktattatnak minden iskolanapon egy-egy óráig délelőtt; valamint ez mind a tanítóegyénekről, mind a tanítványokról múlt 1847/8 ik tanévnek mindegyik felére szerkeztett s ide, a nagykanizsaiakkal e­gyütt [csatolt...1 értesítvényekből s kapcsolataikból bővebben kitűnik. - Ezen felül a tanítványok naponkénti isteni szolgálaton, ünnep- és vasárnapokon pedig a felső elemi iskolabeliekkel - Vallásoktatáson s evangéliom magyaráza­ton megjelennek; és üdőszakonként a szent gyónást is gyakorolják, s az oltári szentségben részesülnek. Az előmenetelt, noha ezidén Győrött csak kezdő év vala, mégis általán véve jónak lehet mondani. b/ Anyagi állapotját tekintőleg: A győri képezde még jelenben kellőleg felszerelve, s tanítmányi kellékekkel ellátva nincsen. Ugyanis eddigi bútorzata s tankellékei következőkből állanak: Van benne padokon kívül, egy fennálló almáriom könyvek, kották s egyéb iratok számára, két fekete tábla, puhafából négy asztal és hat szék. Könyvgyűj­teménye eddigelé csak egy Missaleból, Rituálé, Lyturgica s Jobbágytörvényből áll, melyek felsőbb helyről érkeztek ide kötetlenül. - Van még 40 darab ékesí­ráspéldány üveg alá foglalva. Az orgona, mely f. é. Böjtelőhó 8 n [febr. ...] 750 v(áltó) ftért Győrött Szerencsés Károly által készíttetni rendeltetett, már mun­kában van. Melynek most érintett felsőbbleg meghatározott árát mielőbb utal­ványoztatni kérem. Szükségeltetnek tehát még: 1. Két zongora [...] Bécsből és Pozsonyból [...] Megemlítendő végre még az intézeti pecsét, melyre a jövő tanéven már bizonyítványok levén kiadandók, ezek hitelesítése végett szükség leend. ­2 or Tanítmányi kellékek: Egy földgolyó, égi abroncsgolyó (Sphaera armilla­ris), földképe átalános és részleges, különösen Magyarország-, és az ausztriai

Next

/
Thumbnails
Contents