F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Bevezetés

és a központi (birodalmi) kormányzat — érthető módon — a felelős kormány, az önálló államigazgatás — és minden más polgári követelés — szorgalmazásában nemzeti szeparatista törekvéseket is látott.

4 Az említett nagy horderejű kérdések mellett a változtatás szükségessége az élet minden rész-területén érzékelhető volt. A forráspublikációnk tárgyául szolgáló oktatásügy 1848-ra kifejlődött kívánalmai a következők voltak: a népoktatás állami kézbe vétele és egységesítése; az oktatás és a tanterv egysége; tankötelezettség megvalósítása; a tanítók legyenek állami hivatalnokok; tanügyi reformok az alsó-, közép- és felsőoktatásban, az óvodaügy és a nőnevelés terén. Ez a — lényegében az egész oktatásügyi szervezetre kiterjedő — program nemcsak Eötvös egyéni elképzelése volt, hanem az ő elképzelései, amelyek a realitást messzemenően figyelembe vették, találkoztak a nevelők és a diákság elképzeléseivel. Erről tanúskodnak a különféle memorandumok, petíciók, amelyeket a minisztériumhoz nyújtottak be, valamint a nevelői tanácskozások állásfoglalásai.

5 E követeléseket igazán akkor érzékelhetjük, ha bepillantunk az oktatásügy 1848-as (és 1848 előtti) viszonyaiba.

6 Az iskolarendszer szervezetének alapjai az egyházakon nyugodtak. Voltak olyan oktatási intézetek is, amelyek nem voltak felekezetiek, de ezek egyrészt kisszámúak, másrészt szak-, ül. felsőoktatásbeliek voltak. Ezek: a selmeci bányászakadémia, a keszthelyi Georgicon, a magyaróvári gazdasági tanintézet, kisdedóvóképző Pesten, váci és pozsonyi siketnéma- és a pesti vakok intézete, József Ipartanoda, katonai iskolák,

7 de ide sorolandók a különféle magántanintézetek is, mint pl. elsősorban a leányneveldék vagy a speciális (rajz, zene, testgyakorló) intézetek. Államvallás alatt a katolikus értendő; elsősorban a római katolikus, valamint a görög egyesült vallás és egyház (görögkatolikus). Az 1840-es évek állami iskolarendszeréről szólva a katolikus egyház iskoláiról beszélünk, mert ezek egyben az állam iskolái. Saját iskolarendszerük volt a protestáns evangélikus és református egyházaknak, amelyet nem állami, hanem saját anyagi eszközeikkel tartottak fenn. Igaz ugyan, hogy a Ratio Educationis (I. 1777, II. 1806) az ország valamennyi iskoláját állami felügyelet (Helytartótanács) alá helyezte, de az iskolák felekezetiek maradtak. Az „államosítás" csak a felügyelet, a felsőbb tanügyigazgatás régiójára vonatkozott. A protestánsok kivonták magukat a Ratio hatálya alól is. Az állami irányítás a tankerületi szervezeten keresztül valósult meg: az iskolalátogatók (visitator-ok az elemi iskolákban), iskolafelügyelők (inspektorok) járták a helyszint, és tapasztalataikról a tankerületek élén álló tanulmányi főigazgatóknak tettek jelentést. Utóbbiak általában magas rangú katolikus egyházi személyek voltak, akiknek a kiválasztásánál számításba vették esetleges kötődésüket az oktatásügyhöz.

8 A főigazgatók a Helytartótanácshoz fordultak az eldöntendő problémákkal; oda küldték jelentéseiket és kimutatásaikat is. A Helytartótanács következő szervezeti egységei foglalkoztak oktatási ügyekkel: tanulmányi bizottság (ezzel egyesítetten működött 1840-től a központi könyvbíráló főhivatal vagy „a cenzúra"), közoktatási osztály (1845-ig: departamentum litterario-politicum), amelynek iratai tükrözik a fenti bizottság működését, valamint a felső- és