F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Bevezetés
BEVEZETÉS A forrásközlés, amit az olvasó kézben tart, az 1848/49-es legfelsőbb tanügyigazgatási szerv, az első magyar felelős minisztérium vallás- és közoktatásügyi osztályának — minisztériumának — iratai alapján készült. 1 Nem sok, 90 irat, ami e válogatásban megjelenik, mégis több, mint ami az első Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium anyagából egy kötetben valaha is megjelent. A történeti és pedagógia-történeti munkák majdnem kizárólagosan az első tanügyi kongresszus tanácskozási anyagával és Eötvös József br. miniszter népiskolai törvényjavaslatával foglalkoztak. 2 Tulajdonképpen máig Hajdú János műve az egyetlen, amely a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium működését a maga teljességében — még hivataltörténeti szempontból is — vizsgálta, elsősorban a levéltári anyag alapján. Igaz, ő is lezárta vizsgálódásait Eötvös távozása idejénél. 3 Tekintettel az időbeli, tárgybeli szempontból egyaránt hiányos művekre, nem lesz haszon nélkül való olyan iratoknak a bemutatása, amelyek közel hozzák a mához 1848/49 napjainak realitását. Szeretnénk érzékeltetni — mert ennél többre 90 irattal vállalkozni nem lehet — azt a közeget, amely igényelte az oktatási reformot, de azt is kell érzékeltetnünk, hogy az 1848/49-ből pedagógia-történeti vonatkozásban eddig legjobban ismert reformtörekvések és események a pedagógiai közélet felszínén játszódtak le, a mélyben alig okozva változást. E speciális forrásokat közlő kötetben értelmetlennek bizonyulna 1848 forradalmi eseményeinek és az azokat kiváltó okoknak elemzése; erre csak utalhatunk. A század derekára különösen érzékelhető gazdasági problémák és társadalmi ellentétek változtatást követeltek. A jobbágyviszonyok elavultsága, az ipar és kereskedelem fejletlensége miatt a polgári átalakulás szükségességét belátó magyar nemesi vezető réteg régi történeti alkotmányát megőrizve óhajtotta a változásokat. A reformok élharcosai célul tűzték ki a jobbágyviszonyok felszámolását, a közteherviselés bevezetését, a népképviselet alapján álló parlamentet, az ősiség eltörlését, egyéni szabadságjogok (pl. vallási-, sajtószabadság) biztosítását, a kormány felelősségét. Utóbbinak a követelését az alkotmányos sérelmek idézték elő és az a felismerés, hogy a kikerülhetetlen polgári változás egyik előfeltétele az olyan kormány (közigazgatás), amelyet az ország törvényhozó szerve, az országgyűlés előtt lehet és kell felelősségre vonni. A vezető politikai elit zöme 1848 előtt egyre inkább látta, hogy az országgyűlésen eddig betöltött szerepe és megyéinek önkormányzati tevékenysége ellenére nem befolyásolhatja a kormányzás céljait és módszereit. A kérdést bonyolulttá tette az, hogy a polgári átalakulást nem a polgári, hanem — ennek fejletlensége folytán — a feudális uralkodó osztály egy része készítette elő, és a bonyolultságot csak fokozta, hogy a kormányzat legfelső szintű döntései az osztrák udvarban, és nem a magyarországi kormányszékek hatáskörében születtek. A magyar király — egyben az osztrák örökös tartományok uralkodója —