A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

előbb említett egyéni adózás útján egy későbbi időpontban határozzunk ebben a kérdésben. Ami a fokozatosság kérdését illeti, elvtársak, ebben az a helyzet, hogy hoszszú időn keresztül polemikus vita folyik, a termelőszövetkezeti csoportok nagy része ténylegesen nem gazdálkodik közösen, nem ruház be, és mégis élvezi azokat az előnyöket, ami ezzel a szövetkezéssel jár. A mi megyénkben is van egy-két ilyen idős termelőszövetkezeti csoport, Makón és környékén 2000-3000 holddal, és az a tapasztalat, hogy egy része már menne a fejlettebb típusú felé, de mindig azzal tartottuk ezt vissza, hogy maradjon ott kovásznak, és erjessze a helyzetet tovább, hogy több embert tudjon magával vinni. És végén mindig oda lyukadunk ki, elvtársak, hogy a többség gyakorol hatást erre a kisebb csoportra, és a végén ez sem megy. Ebben a kérdésben azt gondolom, hogy a maximális erőfeszítésekkel, politikai erőfeszítésekkel egy időben el kell határoznunk, hogyha nem gazdálkodnak alapszabály szerint, akkor tényleg úgy, ahogy a Kádár elvtárs mondta, lépjenek eggyel visszább, mert ebből politikai hasznunk nincs. Ami a szakcsoportokat illeti, amit a Fehér elvtárs elmondott, azzal én egyetértek, hogy esetenként speciális kultúrák termesztésénél szükség van rá, de elvtársak, mondjuk ki, és azt gondolom, ezzel nem követünk el hibát, hogy saját földön. Mert ha ma megvizsgáljuk a szakcsoportok helyzetét, akkor kitűnik, elvtársak, hogy a szakcsoportokat többségükben nyugdíjasok állami tartalékföldön hozzák létre. Tehát a saját földjét a család másik része egyénileg műveli meg. És én ezt nagyon fontosnak tartanám, mert a jelenlegi viszonyok között, és ahogy gyorsulni fog az átszervezés, feltétlen odajutunk, elvtársak, hogy az állami tartalékföldeket fel tudják venni a termelőszövetkezetek. Úgyhogy ezeknek a szakcsoportoknak állami tartalékon ne adjunk perspektívát. Ezt javaslom a Központi Bizottságnak. ÚSZTA GYULA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én a hozzászólásomban az előterjesztés egy-két kérdésével akarok foglalkozni, és egypár javaslattal is szeretnék élni, ami viszont a fő kérdés előbbre vitetelét segíti. Mindenesetre nem tudom azért hozzászólásomat, megjegyzésemet úgy megtenni, hogy hát egy-két kérdésben is ismételje [sic!]. Bár az volna a célszerű, rövidebben, mondjuk a 30 percnél rövidebben tegyem meg a hozzászólásom. De mégis el kell mondanom, és azzal kezdem, hogy amikor itt az a vita megyén, hogy helyes volt-e agrárpolitikánk vagy nem, mint a mezőgazdasági kérdést illetően, szövetkezeti fejlesztést illetően, én itt egyetértek Dögei elvtárssal. Nem úgy nézem a kérdést, mint Ő. Tehát abból indulok ki, hogy magam elé képzelem, hogy mi volt az ellenforradalom utáni időkben, milyen erőszakos eszközöket kellett igénybe venni ahhoz, hogy megállítsuk azt a folyamatot, hogy ne hulljanak szét továbbra a termelőszövetkezetek. Az ősi föld kérdését megvitattuk kint a gyűléseken, hát, mint hogyha méhkashoz nyúltunk volna, majd kivittek a gyűlésteremből bennünket, úgyhogy a katonaságot, a rendőrséget felvonultattuk, hogy nehogy vérengzések legyenek, és ne legyenek olyan állapotok. Ha kérem ezt nem felejtjük el, és ebből indulunk ki, és most megnézzük, mi a helyzet, akkor szerintem, akinek még gondolkozása van, azoknak azt kell mondani, az a politika pedig az volt, amit a mi egész népünk érdeke 794