A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

váltsunk ki aziránt, aki ellen tulajdonképpen az osztályharc folyik. És erre egy egész sor példát tudna az ember felsorakoztatni, arra nézve, hogy nálunk valóban az volt a helyzet. Az osztályharcot is, mint ahogy általában az egész szövetkezeti szervezést, megfontolatlanul, meggondolatlanul csinálták, az eszközök válogatása nélkül, a feltételek megkeresése és megtalálása nélkül. Nagyjában, egészében az osztályharcot is ilyenformán végeztük el, aminek a következménye, amit az előbb mondtam, hogy egy csomó ember részvéttel volt aziránt, akik ellen kellett volna lenni, máskülönben meg abban az időben folyt az iparosítás igen nagy mértékben, abban az időben toboroztunk osztályharc nélküli, meggondolatlan szövetkezeti szevezés nélkül is, abból a foglalkozásból mindig sietett el az ember, más foglalkozása is volt, el is ment, és most bőven volt alkalom, ha tíz keze lett volna egy embernek, akadt is munka, elmentek, otthagyták a falut, s ez a termelőszövetkezeti gazdaságunkra kihat még a mai napig is. Ha volt is az 1952-es rossz esztendő, de ha be nem következik az 1953, a tsz-ben maradva napról napra érezték volna és tapasztalták volna azt, hogy hajói dolgoznak, maguknak dolgoznak jól, ha rosszul dolgoznak, maguknak dolgoznak rosszul, hiszen ezt minden parasztember, aki kicsit gondolkozni tud, amikor már bent van a tsz-ben, kénytelen érezni, látni. Persze, ha a körülmények olyanok, akkor az erőszakkal bevitt emberek a tsz-ben soká fejlődnek el olyanná, mint ahogy szóltam most róla, mert a tsz-en belül a szövetkezeti gazdálkodás ellen, a mezőgazdaság szocialista átszervezése ellen ellenállni - higgye el nekem mindenki - sokkal jobban lehet, mintha szövetkezeten kívül van az ember [sic!]. Ezt nem is kell sok elvtársnak mondani, aki a szervezeti életben más tekintetben ugyan részt vett, de valamennyire hasonlít a kettő dolog egymáshoz. Ezért oldaná meg az, hogy ne erőszakoljuk, találjuk meg az emberséges eszközöket, találjuk meg a módját, hogy ilyen módon menjenek be a parasztok a tsz-be, hogy a tsz-ben aztán, amikor beléptek, máris jobb tsz-ek, vagy legalábbis félig-meddig jó termelőszövetkezeti tagokként éljenek, gondolkodjanak és gazdálkodjanak, ebben az esetben lehet csak gondolni, és másképp nem a kettős feladatnak a megvalósítására is. En mindig azt tartottam, hogy a tsz-gazdálkodáshoz két dolog kell. Föld meg ember. Föld valamennyire nálunk volt, igaz, hogy nem tökéletesen, mert igen sok szerte-széjjel volt, s ezen nem lehet rendes nagyüzemet teremteni. Embereink meg hát olyanok voltak, mind amiről szóltam, a világért sem hántásként akarom mondani feléjük, de tessék csak lemérni, ha 650 ezer parasztcsaládnak, ezeknek az újgazdáknak csak 10%-a van benn, akkor önként adódik a következtetés, hogy ezek pedig nem lehettek mások, mint akik nemigen érezték azt, ahogy már az előbb is mondtam, a maguk lábán megálljanak. És létrehoztunk egy egész sor nagyon, nagyon rossz szövetkezetet. Atkozottan rossz példa, de nemcsak rossz példa, hanem óriási sok pénzébe kerül az államnak is. És én megmondom minden illetékes szerv felé, hogy ezzel a problémával, ami politikailag is nagyjelentőségű a mi országunkban, de így népgazdaságilag se kutya, mert sok száz millióba került évente ezeknek a fenntartása, megsegítése, senki nem gondolt, senki nem törődött, csak a Fölművelésügyi Minisztérium illetékes osztálya, és maga a minisztérium az ellenforradalom előttre gondol, a párt Mezőgazdasági Osztálya és minden más szerv is megelégedett csupán azzal, hogy kiegészítjük a 754