A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

kérdést így is közelíteni, ez népgazdasági érdek. És az a rengeteg parcella, a földbirtokunknak ilyen beteg megoszlása lehetetlenné teszi a legszorgalmasabb embereket arra, hogy eredményes termelést tudjanak felmutatni, hogy a népünk szükségletét ki tudjuk elégíteni, különösképpen arra nézve, hogy a világpiacon is tudjuk állni a versenyt, akár a kapitalista, akár a népi demokratikus országok nagyüzemeivel. Ezt csak úgy mellesleg említettem meg. Engedje meg a tisztelt Központi Bizottság , hogy ezzel a kérdéssel, a szövetkezeteink problémáival, talán eltérően valamivel attól, mint ahogy eddig itten folglalkoztak, röviden foglalkozzak én. Azt mondtam már, hogy 1949-ben nem néztek jól körül, nem vettük számba és nem voltak érdekesek számunkra azok a feltételek, amely feltételek szükségesek a nagyüzemi gazdaságoknak a létrehozásához. Én most nemcsak anyagi feltételekre gondolok, politikai feltételekre is. Elsősorban nem törődtünk azzal, hogy milyen embereket szedünk össze a tesz-einkbe. A tsz-eink nagyobbik felében minőségileg a leggyengébb falun élő - nem tudom azt mondani, hogy paraszti - gazdálkodó emberek vannak, mert gazdálkodó emberek a mi tsz-einkben kevesen vannak. Dögei elvtárs itt beszélt róla, abból is láthatjuk, az új gazdákra gondoljunk, akik 650 ezren voltak, s több mint 3 millió katasztrális hold földet kiosztottuk nekik, 10%-a van benn őbelőlük is a tsz-ben is, a földterület, amit bevittek, ahhoz képest, amit kaptak, 9%-a van a tsz-ben. Ezek az agrárproletárok, ezek a volt cselédemberek, akik nem mentek tsz-be, azért nem mentek, mert úgy érezték, hogy ők a maguk lábán is meg tudnak állni az 5 holdon, a 10 holdon, hol mennyi jutott az ott élő agrárproletárnak, illetve szegényparasztnak. A tsz-be - eltekintve a kevés kivételtől - olyan újgazdák mentek be, akik nem érezték azt, hogy ők meg tudnak állni a maguk lábán, előbb nem is voltak termelőemberek, csak mezőgazdasági termelésben mint napszámosok dolgoztak, a kettő között pedig óriási különbség van, mert a napszámos vagy cselédembert, különösen ha úgy van, ahogy mondtam, hogy minőségükben gyengék, túlságosan nem érdekelte a termelés igazgatásának a problémája, a dolga, mi köze volt hozzá, azért a bérért, amit neki dobtak, nem törekedhetett a termelés megtanulására. így hoztuk össze a tsz-einket, és azután 1950-ben, 1951-ben, 1952-ben talán már 1952-ben mégsem annyira, erőltettük a tsz-ek fejlesztését, és ennek az erőltetésnek nagyon komoly következményei lettek, mert enélkül az erőfeszítés nélkül nem hiszem, hogy 1953 bekövetkezett volna, úgy gondolom, hogy 1953-nak volt a következménye az 1956, és akkor, ha csak magunkra vagyunk hagyva, ha csak tőlünk függenek a dolgok, akkor ma már nem tanácskozunk itt [sic!]. Úgy gondolom, ezt mondani sem kell. De talán az 1952 rossz esztendő volt, azért mégis az, ami igen nagy mértékben befolyásolta a helyzetnek az alakulását, és volt szó az 1952-es esztendőről ma már, csak arról nem, hogy az ember megél egy emberöltőt, de olyan rossz termésre szinte egy emberöltő alatt nem emlékezik, mint amilyen rossz termés volt 1952-ben. És ez is latba jön akkor, latba kell, hogy jöjjön, amikor kipolitizáljuk azt a helyzetet, ami a tsz-einkkel kapcsolatos. Elvtársak, volt osztályharc, és osztályharc nélkül nem is megy a dolog. De az osztályharcnak is megvannak az emberséges eszközei is, meg megvannak az embertelen eszközei is. Az osztályharccal el tudjuk érni azt, hogy részvétet 753