A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

hogy válaszolni kell, még a legelmaradottabbnak is, ha az nem ellenség. Szóval, itt én nem akarok részletekbe menni, az elvtársak értik, hogy mint terület adva van, ahol a munkát javítani kell, és a javítás lehetőségei megvannak, mert teljes felelősséggel kijelenthetjük, hogy a mi gazdaságvezetésünk és itt nem bizonyos szűk vezető szervekre gondolok én, hanem azt a néhány tízezer embert átfogó egész vezetési mechanizmusunkra - még nem dolgozik olyan ideálisan, hogy már ne lehetne javítani. Azt hiszem, inkább fordítva. Nagyon nagy lazaságok vannak még a munkában, amit gyorsan ki is javíthatunk. Hasonlóképpen kötelezettségünk van, hogy a kulturális téren is egy kicsit nyomuljunk előre. Ennek persze nagyon sok ága-boga van, de többek között olyan módon is előre kell mennünk, hogy ösztökélnünk kell magunkat, hogy új harcosokat teremtsünk magunknak. Minden tekintetben, még az ideológiai munka területén is, fiatalokból és nem csak fiatalokból, mert most egy olyan folyamat is van, hogy közelednek a párthoz nem csak fiatalok, olyanok, akik nem voltak korábban párttagok. Aztán itt van a központi feladatunk, a szocializmus alapjainak lerakása Magyarországon, ez konkrétan a falu szocialista átalakítását jelenti e pillanatban, és bizonyos mértékig a városi kispolgárság háttérbe szorítását, de nem bikacsekkel [sic!] és bottal, hanem lekonkurálással [sic!] és jobb munkával az állam részéről, és a tervezetünk egymilliárd-kétszázmillió forint nyereségrészesedés mától fogva igaz, és aztán a nyáron világos volt, hogy háromszornégyszer vissza kellett szívni a tömegek előtt a már megtett ígéretet a nyereségrészesedésre; az év végén olyan helyzet állt elő, hogy itt hoztunk határozatot, hogy 800 millió forintot fizetünk ki, azt határoztuk, azt sem tudtuk betartani, egymilliárd lett belőle, és itt rögtön megbosszulja magát a nagyon óvatos terv. Rögtön, mert azonnal kifizet az állam olyasmi pénzt is, amiért igazán nem dolgoztak meg. És ezért is ebből az óvatosságból egy kicsit engedni kell. Azért gondoljanak rá, ez egy hatalmas összeg, hát az összmunkabér, nem tudom, ötmilliárd körül volt, és ezt megtoldottuk a hatodikkal, és bizonyos mértékig a városi kispolgárság egy kicsit háttérbe szorítását, de nem bikacsekkel [sic!] és bottal, hanem lekonkurálással [sic!] és jobb munkával az állam részéről, ez is egy feladat és lehetséges, járható, megoldható út és feladat. Azután van még egyfajta munkánk, talán úgy lehetne mondani, káderek előléptetése, párton belül is, de még más vonatkozásban is. Tehát az útitársak, a harcostársak iránt egy kicsit több bizalom - megbízatások, funkciók, állások, rangok -, ott is kell előléptetésnek történni. Ez nem ilyen heti feladat, de megmondom az elvtársaknak a kővetkezőt: mindnyájan részt vettünk a választási munkában, hát mindnyájan találkoztunk tucatnyi, több száz vagy több ezer emberrel, akinek se a nevét nem tudtuk, se a hírét nem hallottuk. Talán azt se tudtuk, hogy politikailag a világon van. Ott volt a munkában, aktív volt, okos volt, jól harcolt, képességgel rendelkezett, amivel harcolni kell, miért ne vigyük mi ezeket az embereket egy kicsit előbbre. Ugye, nekünk van ez a nagyszerű 19-es gárdánk,

20 de az élet törvényei szerint ott már ritkulás van, alapos, aztán a többit már ismerik, hogy elveszett sok kádere a pártnak a különböző hibák útján, nem fizikai értelemben, bár olyan is van köztük, hanem elveszett politikailag. És most olyan helyzet van még min675