A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

bi képviselőházban 71% körül volt, most pedig 81-81,5% a párttagok száma. [sic!] Ez az eredménye annak, amit elhatároztunk, hogy a központi törvényhozó szervben a pártnak abszolút befolyásának kell lennie. Ugyanakkor bizonyos mértékig sikerült megoldanunk azt is, hogy a képviselőház összetétele azért olyan legyen, amely kifejezi, hogy a kommunisták az útitársakkal is menni akarnak. És valahogy nagyjából úgy tűnik, hogy ez a 18%, a nem párttag képviselők összeállítása is helyesnek bizonyult. Itt bizonyos személyek körül vita, nézeteltérés volt a párton belül is, hogy célszerű-e jelölni, helyes jelölni, vagy nem helyes jelölni? A legismertebb neveket tudják az elvtársak. Konkrétan Kovács Béla ügyében

11 volt ilyen, meg Veres Péter, Szabó Pál ügyében.

12 Amit eddig meg tudunk állapítani, a velünk szolidáris tömegek szavaztak ezekre az emberekre, jelölték is őket, elfogadták őket. Akár belső meggyőződésből, akart pártfegyelemből, de elfogadták őket. Viszont az ellenség táborában valóban elkeseredést váltott ki, és szított egy dühödt további megoszlást. Ami részben szintén célja volt ezeknek a jelöléseknek. Nem tudom, az elvtársakat esetleg érdekli az ilyesmi, a Kovács Béla esetében a párttagok közül nem kevesen tiltakoztak a jelölése ellen levélben, telefon útján stb. Kovács Béláról annyit tudnak, amennyit a közvélemény azelőtt is tudott, hogy egy jobboldali kisgazda volt, a Kisgazdapárt főtitkára, letartóztatták, ült a Szovjetunióban. Többet nemigen tudnak. Nem tudom, a KB-ban van-e még elvtárs, aki nem ismeri pontosan ezt a dolgot, akkor beszéljünk róla, ha nem szükséges, akkor én nem megyek itt be [sic!] részletekbe. Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy a jelölés munkája eredményesnek bizonyult, mégis a Központi Bizottság által jóváhagyott képviselőjelöltek közül minden egyes képviselőjelöltet elfogadtak a jelölőgyűlésen a választó tömegek, sehol sem cserélték fel vagy állítottak mellé egy másikat. A szavazás eredménye is bizonyítja ezt. Hogy a képviselőház összetétele a munka szempontjából javult vagy nem javult, én azt hiszem, hogy nyugodtan lehet azzal válaszolni, hogy javult. Aki ismeri a képviselőket a maga környezetében, vagy találkozott velük, az meg tudja állapítani, hogy komoly hozzáértéssel, tudással, akarattal rendelkező emberek az új képviselők, azon a határon belül, amilyen az ilyen élő embereknél lehetséges [sic!] vagy megállapítható. Úgy néz ki, hogy javult az összetétel. Mindenképpen növekedett azoknak a száma, akik az ügyeket tulajdonképpen intézik. Azoknak a száma növekedett a képviselőkön belül. A korábbi képviselőháznak nem kevés olyan tagja volt, aki ott volt, mert öt évvel ezelőtt megválasztották, de már a politikai fő áramlatból kikerült, kisodródott régen a perifériára az ügyek effektív intézéséből, vagy legalábbis azokból a posztokból, ami miatt annak idején megválasztották, kikerült, és most kimaradt a képviselők közül, és bejöttek helyettük olyan emberek, akik az ügyeket ténylegesen intézik. Nem közömbös a számunkra az sem, hogy a megyei bizottságon kívül álló és dolgozó elvtársaink óriási többségben tagjai a képviselőháznak, és eddig nem voltak tagjai. Az élet, a mindennapi munka és a legfelsőbb törvényhozó testület közelebb kerül egymáshoz. De ez más területen is hasonlóképpen van. Ennek a képviselőjelölésnek és a képviselők megválasztásának van még egy olyan eredménye, amit én nem tudok másképp kifejezni, mint politikai ter668