A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

minológiával, mint azt, hogy az ország legfelsőbb házába, a törvényhozó házba, az Országgyűlésbe bekerültek vagy számbelileg megerősödtek azok az emberek, akik azt a politikát viszik, ami felett mi a választási kampányt is megindítottuk [sic!]. Nem akarom az ellenség terminológiáját is használni, de az elvtársak tudják jól, hogy mifél|e kombinációkat fűznek, hogy meddig tart ez a koncepció, mikor dől össze, mikor veszik át mások. Hát a képviselőjelölésben is cáfolatot nyert ez a dolog, és tényleg azok az elvtársak vannak, akik ezeknek a politikai vonalnak a kialakításában, megvalósításában vezető szerepet vittek, ténylegesen és a tömegek szemében is azokat az embereket jelölték, ki-ki a maga helyén. Ez országosan is kifejezésre jut az országos vezetést illetően, de helyileg is. Ami magát a választás számbeli eredményét illeti, azt hiszem, arról mindenekelőtt megállapítható - most én itt nem akarok a Hazafias Népfrontról értekezni, hogy ez mit jelent a Hazafias Népfront szempontjából -, hogy éledezik, és kezd valami valóságos tényezővé válni, és nem oppozíciós csoportosulás, hanem a pártvezetése alatt álló politikai tömörülés, de a legfontosabb számunkra az, hogy a választás a pártnak egy nagyon nagy politikai győzelme. A párt politikája volt a választás központi kérdése, és az győzött. Most itt jön ez a bizonyos 98% leszavazó és 99% támogató. Nyilvánosan ezt túlságosan részletezni nem célszerű, mert hiszen inkább impressziókról beszélhetünk, de ha magunk között foglalkozunk a kérdéssel, azt hiszem, legelső dolgunk az, hogy tudjuk, hogy nem egy politikailag homogén tömeg ez a 98% leszavazott ember. Hanem tudnunk kell azt, anélkül, hogy ezt százalékarányban meg lehetne állapítani, hogy a választók igen jelentős többsége, hiszen ezt más jelekből meg tudjuk állapítani, háromnegyed része vagy 80%-a, vagy még annál is több, mindenesetre politikai mérlegelés alapján és tudatosan adta le szavazatát. És ugyanígy állítható az is, hogy a többi az úgy jött hozzá, hogy ez a többé-kevésbé, és nagy többséget képviselő tudatos támogató magával vonta, sőt bizonyos tekintetben el is sodorta azt a bizonytalankodó részét a tömegnek, amely a politikai vonalhoz ilyen se hideg, se meleg módon viszonyult, azt se tudta maga se, hogy hogyan viszonyuljon. Ezt elsodorták. Én nem tudom, hogy ez milyen részét érinti a választó tömegeknek, de 10%-át vagy többet talán az ilyenek, akik végül is mentek azért, mert lehet, hogy tán egész életükben olyan emberek voltak, hogy megnézte [sic!], hogy hova megy a szomszéd, aztán oda megy ő is. Hát ilyen támogatóink is voltak természetesen. Végül nyertünk valahány százalékot, 3,5 vagy 6-ot olyan alapon, a rendszernek természetesen az ellenségeit, akik a legszívesebbesn a szavazóhelyiségeket felgyújtották volna, a jelölteket megölték volna, és végül oda jutottak, hogy közülük igen sok el kellett hogy menjen, és le kellett, hogy szavazzon, így is nyertünk valamennyi százalékot, már idézőjelben mondva a nyerést. Mert azáltal, hogy a többség támogatta, magával vonta az ingadozókat, a rendszerrel, a kormányzattal vagy a párttal szembeni ellenséges réteg izolálódott, olyan helyzetbe került, hogy alibi miatt elment, és leszavazott. Nekünk ezt is tudni kell, hogy ilyen is volt. Mégpedig itt az alibi - és azt hiszem, ez a jó ebben a dologban - nem rendőri értelemben jelentkezett, hanem a tömegek felé kellett neki az alibi. Ismerünk nem egy ilyen esetet, hogy az egyik kórházban együtt voltak ilyen nem egészen határozottan mellettünk álló emberek, ott is a rendes, jóérzésű pártonkívüliek, akik ott is nagy többséget kép669