A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

megoldódik tizenöt év alatt. De azon is gondolkozni kell, hogyan, mikor, miből, micsoda. Énszerintem most az a dolgunk, hogy megnézzük, jelenleg mi az a legégetőbb dolog, ami a munkástömeget bántja, foglalkoztatja. A nyugdíj. Igaz, amit itt felvetettek, én nagyon mellette volnék, hogy nézzük meg, de hát megint közbe fog maradni egy réteg, amely három év alatt megy nyugdíjba, s amely ebből kiesik. De erről kell valamit szólni, sőt tenni is lehet valamit. A gyermekpótlék [sic!], abban is lehet tenni valamit, de a lakásra mit tudunk mondani. Azt, hogy becsületesen hozzáfogunk, és elkezdjük a rendezést. Nem tudunk mást mondani. (Érthetetlen vita) .Jövő év tavaszán lesz a kezünkben egy olyan távlati terv, amely reális, és amely tizenöt év alatt meg fogja oldani ezt a kérdést. Mit tudunk mi mást csinálni? Az is csak azért esik a jövő évre, mert mi a Politikai Bizottságban már egy esztendeje emlegetjük, hogy tanulmányozzuk legalább ezt a szerencsétlen lakáskérdést. Már szeptemberben a Minisztertanácsnál kellett volna ennek lenni, de mindig azt válaszolják, hogy ez egy bonyolult kérdés? Még ezt kell felmérni, meg még azt kell felmérni. Kell egy kis türelmet adni a felelősöknek is, mert ez is kezdi hozni a maga gyümölcseit. Állítom, hogy a minisztériumok egy része nem dolgozik most rosszul, legalábbis a régihez képest jól dolgozik. Ma bírálunk, mondhatjuk, hogy a bürokrácia, az elvtelenség és a KGM. De ezt akkor annyira kiugrattuk, hogyha csak ezt nevezzük meg, hogy pogromhangulatot fogunk a KGM ellen teremteni. Célszerű ez? Szükséges ez? Holott a rokonbetegséget a legtöbb minisztériumban megtaláljuk, nem ennyire szemléltetően, és nem ennyire kifejlett formában, de a legtöbb minisztériumban. Talán nevezzük még [sic!] egy ilyen minisztériumot. Biszku, BM bürokrácia van még? HM van még bürokrácia? Lássuk. Na még egy vállaljon már szolidaritást azzal a szerencsétlen KGM-mel, és kettőt már meg lehet nevezni. Ezt viccből mondom, de tényleg, ezen gondolkozni kell. Mellette vagyok, hogy valamit nevezzünk meg, de akkor ne ilyen kiszakítva. Jön az elbizakodottság. Én azt hiszem elvtársak, senki sem érti félre, amikor mi felvetünk olyan kérdést, hogy elbizakodottság, hogy azalatt mit értünk? Most mi a rosszabb, az elbizakodottság, vagy a feladatra való felkészületlenség? Vagy mi az általánosabb jelenség? Én azt hiszem, mennél feljebb megyünk, annál inkább az elbizakodottság. Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy a KB-nak, Minisztertanács tagjainak képessége megvan a munkára, tudnak ezek dolgozni. De egy kis ilyen nagyvonalúság akad mindenkinél, ami aztán elbizakodottság stb. Ez lent is van, ahol a felkészületlenség a döntő, de ott is van elbizakodottság. Tavaly volt az, elvtársak, hogy május 1-i [sic!] után rohantak ezrével kérni az elkésettek a párttagságot, meg idomulni mindenféle, három hónappal korábbi nagy ellenfelek. Minden titkárhoz jöttek, letették a zászlót. Hát volt olyan, hogy leállt az agitáció? Volt. És van ilyen veszély. Úgyhogy csak maradjon ott az az elbizakodottság. Nem rossz dolog arról beszélni, mert mindenkori főveszélye a kommunista munkának. És aztán ez olyan, hogy társadalmi gyökere van, mert maga a konszolidáció termeli, újratermeli a régi hibát is és különösen az elbizakodottságot. Hát tényleg nem öröm elgondolni, hogy mit ért el a párt két év alatt? Büszkeség feszíti az ember mellényét - mértéktartóan -, ha otthon van egymagában, és rágondol, de nyilvánosan is, és aztán egy kettőre megy, hogy rá608