A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)
ban, és ezekből a berkekből kerül ki. Nekünk tehát nagyon komolyan kell erről beszélnünk, hogy az elvtársak is érezzék, hogy nem lehet felelőtlenül pletykálgatni, nem lehet felelőtlenül rágalmazni elvtársakat, még akkor sem, ha 30 éves munkásmozgalmi múltja van valakinek. Még akkor sem! Ügy gondolom, hogy nekünk nem ártana egyszer - talán kötetlenebb formában mint egy napirend - megvitatni, hogyan is állunk tulajdonképpen a pártegység kérdésével. Vannak itt különböző, nem azt mondom, hogy olyan aggasztó jelek, amiktől nekünk rettegni kell, hogy no mivé fajulnak, de zavaróak, ha kikerülnek az emberek közé. Talán három hete voltam kint a Kőbányai Textilművekben - ilyen aktíva beszélgetés volt -, ahol egészen nyugodtan felállt az egyik munkás, s felteszi nekem a kérdést, hogy kérem szépen elterjedt a híre annak, hogy Hegedűs András visszajött, Kádár János elvtársat leváltják.Természetesen felhördült a tagság, nevetgéltek, és megjegyzéseket tettek. Utána az illető kifogásolta, hogy nem elég alaposan és komolyan válaszoltam és indokoltam meg ennek képtelenségét. Még egyszer beszélgettünk, és akkor azt mondja, hogy kérem, hallani olyan dolgokat, hogy nincs egység a Központi Bizottságon belül. Hát honnan kerülnek ki az ilyen dolgok, az ilyen hírek? (Közbeszólás: egy igen fontos forrása van, naponta olvashattad a piroscsíkosban, 51 mindig fújja.) Van annak belső forrása is. Meg kell nézni, elvtársak ezt a kérdést, még egyszer hangsúlyozom úgy érzem, hogy Réti elvtárs ügyét nekünk rendezni kell, mert azért Réti elvtárs igenis tekintély bizonyos emberek előtt. Példa a Zrínyi Akadémia, ahol elfogadják, legalábbis úgy, hogy Munkásmozgalmi Intézet a párthoz tatozik, régi elvtárs és így tovább, ez az egyik része a dolgoknak. A másik része, hogy világosan meg kell nézni, hogy akármilyen kis erők is, de milyen erők működnek itt, milyen oldalról igyekeznek bomlasztani a pártot? Mi egyszer állást foglaltunk, és én azt elvtársak nagyon következetesen képviselem. Nem volt hely, ahol én a pártról beszélve ne mondtam volna el, hogy a Központi Vezetőség 1957 februárjában határozatot hozott arra, hogy személyre való tekintet nélkül, akár az atya úristen legyen is az, nem engedi a párt egységét bomlasztani. Szeretném ezt továbbra is következetesen képviselni, és szeretném, hogyha ennek a fogadalmunknak - én fogadalomnak tartom - érvényt is szereznénk. MAROSÁN GYÖRGY elvtárs: Ki kíván hozzászólni? Földes elvtárs! FÖLDES LÁSZLÓ elvtárs: Kádár elvtárs az információ végefelé tett egy-két olyan megjegyzést, hogy mondják meg az elvtársak a véleményüket egy-két kérdésről. Úgy gondolom, hogy a Központi Bizottsághoz intézte a felszólítást, ezért egy-két ilyen kérdéshez szeretnék hozzászólni. Az egyik Kovács Béla jelölése. A magam részéről a jelölésével egyetértek, azoknál az indokoknál fogva is, amelyeket Kádár elvtárs itt felsorolt. Most ennek kapcsán beszélnünk kell Veres Péter jelöléséről. Szóval Kovács Béla jelölésének az az indoka, hogy szélesítsük befolyásunkat, és ha csak néhány ezer embert nyerünk is meg támogatásul, akkor is helyes. Tehát van egy törekvés, hogy a listavezetők között négy pártonkívüli van, az is erre a törekvésre mutat, hogy a párt szövetségeseket keres, és ebben az ilyen személyi vonakozású kérdésekben is ez kifejezésre jut. Most elvtársak, ha mi Veres Pétert kihagyjuk 559