A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Szeretnék néhány szót szólni erről az úgynevezett krími találkozóról

15

, mivel a nyugatiak is megtisztelték ezt a találkozót, és olyan nagy politikai jelentőséget tulajdonítottak neki. Maga a találkozó egy nagyon egyszerű dolog volt, mert túlnyomórészt ott üdülő elvtársak: szovjet, lengyel, német, csehszlovák, román, bolgár, magyar, kb. ezek voltak ott, és nyugati pártok is. Ezekből a pártokból vezetők, onnan középfunkcionáriusok és hasonlók. Ott üdültek, és találkoztunk. A találkozásnak semmiféle tárgyalás jellege nem volt. Egyszerű baráti összejövetelek voltak, kirándulások, ebéd stb. Néhány elvtárs nem ott üdült, de áthívták. Zsivkov

16

, Dej elvtárs pár napra oda átjöttek, egyszerűen, hogy találkozzanak. A találkozónak a célja az volt, és úgy látszik a szovjet elvtársak ezt szeretnék továbbfejleszteni, hogy nem hivatalosan is találkozzanak a testvérpártok vezetői, mert ez a baráti, nem hivatalos találkozás, amikor nem intéznek ügyeket, ez is olyasmi, ami hasznos a barátság erősítése szempontjából. Ez az egésznek a célja, és úgy látszik, a szovjet elvtársak ezt folytatni is akarják, mert sokszor utaltak arra, hogy egy év múlva találkozzunk újra. Természetesen ilyen találkozásoknál bizonyos kérdések szóba kerülnek, egyszerűen nem hivatalos beszélgetés során is, mint pl. a Nagy-ügy [sic!], Gomulka és közöttünk. Vagy információt adnak a pártjukról, pl. tudom, hogy a lengyel küldöttség, ami menni fog a Szovjetunióba, annak a gondolata ott született meg. Egyszerűen beszélgetés során szóba került, hogy afféle veszekedő küldöttségek, vagy hiteltkérő küldöttségek, azok voltak lengyelszovjet viszonylatban az elmúlt két évben, de rendes párt- és kormányküldöttség eddig még nem volt, és ez nem lenne rossz. És itt ebben egyetértés volt, azután hazamentek a lengyel elvtársak, és úgy látszik, realizálták. Ez nagyon fontos a lengyel-szovjet viszony szempontjából és nemzetközileg is. Ilyesmikről volt szó, de nem ez dominált. Szeretném önökkel közölni, hogy semmiféle instrukciókat nem kaptam én ott, hogy mit s hogyan kell csinálni, vagy mit nem kell csinálni, egyszerűen együtt voltunk és beszélgettünk. Az nagyon jó dolog ugye, hogy kitüntető barátsággal kezeltek bennünket, magyarokat. A szovjet elvtársakban mindig van egy kis személyi jóérzés, vagy büszkeség is, hogy a magyarországi dolgok mégis az ő segítségükkel egyenesbejöttek. Egész sor elvtárs, köztük Hruscsov elvtárs megkért, hogyha alkalom adódik, adjam át személyes üdvözletüket a Központi Bizottság tagjainak, Vorosilov elvtárs külön kért. Azután találkoztunk a legkülönbözőbb nyugati elvtársakkal, többek között Paul Robesonnal

n

, aki külön lelkemre kötötte, hogy üdvözli a Központi Bizottság tagjait, és azt mondta, hogy mielőtt elindult volna otthonról, ott náluk az USA-ban, a becsületes embereknek az volt a véleményük, hogy neki Magyarországra el kell jönni, ha csak egy mód is van rá, mert ők demonstrálni akarják, hogy a haladó amerikaiak szolidárisak azzal, ami Magyarországon történik. Nem kellett külön kéricskélni őt, de ugyanakkor saját maga megmondta őszintén, hogy az útlevele nincs kiterjesztve Magyarországra, nem is tudja, hogy ez hogyan és milyen mértékben fog sikerülni. Ajánlottam neki, hogy mondja meg, hogy tartalékos rögbi játékos, mert az atléták kapnak Magyarországra útlevelet (derültség), de mondom, nagyon szívélyesen és melegen üdvözölte az összes magyar elvtársakat. Ezek után szeretnék belső kérdésünkre térni. 545