A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

hogy az egyik rosszabb, mint a másik. A kérdés adva van, és nekünk azért a magyar közvéleményből kell kiindulni, és a Magyar Népköztársaság érdekéből, s aszerint kell eljárni. Kérdezték, hogy akkor mégis mit csinálunk és mikor? Mondtuk, hogy ezt maguk bizzák csak ránk egészen nyugodtan, egy és negyed éve úgy, ahogy visszük az ügyeket - magyarul: őrültek nem vagyunk, a kérdés a mi kérdésünk, és majd meg fogjuk oldani úgy, ahogy a magyar munkásmozgalom érdeke megköveteli. Meghallgatunk mindenkit és mérlegeljük, amit mondanak. Ez volt a válaszunk. Ettől sokkal okosabbak nem lettek, de nem véletlenül volt ilyen a válaszunk. Hiába, Angliában még könyebben előfordul, hogy szenzációt csinálnak egy ilyen információból. Jobbról-balról beszélnek, s két nap múlva már az osztályellenség tudja, és akkor tessék helyesen intézni az ügyeket. Szándékosan nem adtunk konkrét tájékoztatást. Na és, mikor megvolt az ügy, akkor rendkívül sérelmezték, hogy mi nem mondtuk meg, hogy mit akarunk csinálni. Véleményük szerint ez nemcsak magyar ügy volt, hanem nemzetközi is, és helyes lett volna velük előre megbeszélni, hogy mit akarunk csinálni. Ez persze abszurdum lett volna. Azt is külön sérelmezték, hogy amikor itt jártak, akkor nem mondtuk meg, hogy mit is akarunk tulajdonképpen csinálni. Aztán megjelent a Daily Workernek

11 az a vezércikke, aminek az első két mondatában valami olyasmi volt: az angol munkásmozgalom körében elkeseredést szült az, hogy a Nagy Imreügyben nem tudom kiket halálra ítéltek, meg hogy olyan emberek, akiknél kétségbe nem vonható, hogy a szocializmus mellett vannak, elkeseredéssel értesültek arról, hogy a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága szükségesnek tartotta halálra ítélni azokat az embereket. Es még hozzá írták, hogy mi osztjuk ezeknek az embereknek az elkeseredését. Ez volt az angol KP hivatalos lapjában. Utána azután magyarázták, hogy nem védik, mert bűnös. Magatartásuk is veszekedő, barátságtalanná vált, a mi szövetségünkben lévő elvtársainkkal szemben, mert azért az a legelevenebb kapcsolat a magyar és az angol kommunisták között. Tudomásul vettük, nem tudtunk semmit csinálni, azonkívül, hogy tájékoztatókat küldtünk nekik, meg a Fehér Könyvet

12

, meg levelet. Ez a feszültség feloldódott, és az elvtársak azt írják nekünk, hogy visszaállt a régi szívélyes viszony, és Pollitt

13 elvtárs mondotta, hogy a Központi Bizottságban vita volt, az az álláspont nemcsak a lapszerkesztők álláspontja volt akkor, hanem a Központi Bizottságban is olyan vélemény volt, és vitatkoztak sokat. A kérdés azonban tisztázódott, világosan látják a dolgokat, s viszonyunk rendben van. A Dán KP belső nehézségeiről. A nyugati hírek között látják az elvtársak, hogy mi a helyzet. Ennek a lényege az, hogy ott a Központi Bizottságban ellentétek vannak, nemcsak egyszerű véleményeltérések, hanem ellentétek, szemben álló álláspontok a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége programja körüli vitában. Az egész vitának azonban része a magyar kérdés is, és ott ugyanez az ellentét jelentkezik. A KB egy része azon a véleményen van, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége programjában vannak ugyan hibák, de ez a program általában helyes megállapításokat tartalmaz. Ennek a következtetése volt az, ami ott már nyilvánosságra is került, nyilvánosan hirdetik, hogy valahogy szakítani kell azzal, hogy mindent vita nélkül elfogadnak, amit a keleti pártok mondanak, vagy a szovjet párt mond. Ez a nézet, lehet mon543