A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

viselkedett és november 4-e után is tovább folytatta azt a tevékenységét, aminek nincs más neve, mint a párt és a kormány elleni harc. Heteken keresztül összekeveredett mindenféle huligán elemekkel, forradalmi bizottsági tag, diákbizottsági tag stb. volt, és ezekkel harcolt a párt vonala ellen. Később abbahagyta ezt a harcot, még később helyenként pozitív megnyilatkozásokat tett a kormány mellett. Itt van Fekete Mihály, akit az elvtársak jól ismernek. Az egyetlen magyar köztisztviselő volt, aki a kormánynak írásban beadta, hogy szemben áll a kormánnyal és nem hajlandó kiszolgálni. Egy hét múlva jelentkezett, hogy meggondolta magát. Lehet, hogy ennek a lépésnek a következményeként ő sértődött meg, és nem kérte a pártba való felvételét. Ha ő egy héttel később megbánta a lemondólevelet, az ember úgy képzeli, hogy legalább hat hónap múlva megpróbált volna harcolni a párttagságáért. A Hazafias Népfront értekezlete megszabta a tennivalókat, ami két vonalon is jelentkezik: az egyik, hogy a bizottságok létszámát 30%-tól 50%-ig [sic!] növelni kívánja, szemben azzal a törekvéssel, hogy a Népfront legyen szervezet - a párt vonala az volt, hogy maradjon mozgalom -, mégis célszerű az, hogy a pozitív tettekre hajlandó és képes embereket a Népfront bizottágok munkájába bevonni. A másik az, hogy van egy elvi döntés, amely szerint a munkásosztály tevőleges szerepét a Népfronton belül növelni kell nemcsak az országos tanácson belül, hanem alsóbb fokon is. Ezzel kapcsolatban vannak helytelen nézetek. Például van olyan nézet, amely abból indul ki, hogy az üzemben kell Népfrontot szervezni. Az üzemben semmiféle Népfront szervezet nem kell. Nem erről van szó. Vannak területi népfrontok, és az eddigi összetételhez képest, azon változtatva, az üzemi szakszervezet, pártszervezet küldjön be munkásokat a helyi Népfront szervezet munkájának erősítésére. Ezt külön meg kell beszélni, de mint politikai célkitűzés, helyes. Az elmúlt hónapokból végül érdemes megemlékezni arról az utolsó hétről, amely közvetlenül megelőzte ülésünket. A reakció nem készült október 23-ra úgy, mint ahogy március 15-én szerette volna. De törekedtek arra, hogy olyan érzelmi alapon hassanak a tömegekre. (Ne menjenek színházba, üzletekben ne vásároljanak az emberek.) Ez nem sikerült. Ami magát október 23-át illeti, a munka, az élet normálisan folyt, ez vonatkozik a kereskedelemre, sőt a szórakozóhelyekre is. A gyáraknál, különböző üzemeknél nézték az elvtársak, hogy október 23-án jóval nagyobb legyen a termelési eredmény. Erre gyakran a gyár kollektívája is súlyt helyezett. A Kábel- és Sodronykötélgyárban például 21-én 750 000 Ft, 22-én 1 200 000 Ft, 23-án pedig 1 680 000 Ft értékű munkát végeztek el. Hasonló eredményt értek el az Elektromos Készülékek Gyárában: 21-én 82000, 22-én 199 000 és 23-án 208 000 Ft értékű árut termeltek. Ami a munkából való hiányzást illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy egybeesett az influenzajárvány tetőzésével. Olyan közhangulat uralkodott, hogy többen mentek be október 23-án, mint kellett volna. Ez ered abból is, a dolgozók egy része saját maga is erkölcsi kérdést csinált ebből, másik része félt a következményektől. Ezért olyan helyzet adódott, hogy például a Hazai Fésűsfonóban 21-én hiányzott 600 ember, 23-án pedig csak 180, tehát az egynegyede. Az Orvostudományi Egyetem elsőéves hallgatóinak az egyik tanfolyamán 410-es létszámmal 21-én hiányzott 59 hallgató, 23-án csak 12. Ez a 52