A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

elveit tartalmazza, vagy annak a pontnak, amely kimondja, hogy: „nem lehet cél jelenleg a kulákság gazdasági megsemmisítése", s „fiaik, leányaik vagy egyéb közeli rokonaik más elbírálás alá esnek". Ilyen és hasonló kérdésekben tehát az „agyonhallgatás" lett a határozatok egy-egy részének a sorsa. Más kérdésekről sok helyen csak beszéltek, de alaposan nem dolgozták fel, és nem alkalmazzák mindennapi munkájukban. Jellemző példa erre az, hogy az agrártéziseknek azt a részét, hogy a magyar mezőgazdaságot belterjes irányban akarjuk továbbfejleszteni, a legtöbb helyen helyeslőleg tudomásul vették. Azt azonban, hogy ebből az ő községükre, termelőszövetkezetükre stb. milyen konkrét feladatok hárulnak, általában nem dolgozták fel. Hasonlóképpen tudomásul vették azt is, hogy a párt az egyszerűbb szövetkezetek útján is elősegíti a mezőgazdaság szocialista átalakulását, de az esetek döntő többségében nem törődnek a már meglevő egyszerűbb szövetkezetekkel, s nem törekednek újak létrehozására sem kellő eréllyel. Ugyanígy általában egyetértés van a Politikai Bizottság határozatának azon pontjával, amely szerint növelni kell a termelőszövetkezetek árutermelését. Ennek ellenére a termelőszövetkezeti pártszervezetek többsége nem harcol elég következetesen ezek megvalósításáért. E" példák tehát azt mutatják, hogy az említett alapvető párthatározatok nem váltak még a falusi pártmunka alapjává. b) Falusi pártszervezeteink munkájának másik leggyengébb pontja a megváltozott viszonyok között szükséges új munkastílus kialakulatlansága. A párt újjászervezése során az alapszervezetek vezetőségei a legtöbb helyen átalakultak. Ennek sok tekintetben előnyei származtak, de hátrányai is vannak. Az új pártvezetőségek tagjai közül sokan értelmesebbek, a régi hibáktól mentesebbek. Ugyanakkor sok tapasztalt, becsületes elvtárs is kikerült a vezetőségekből, s az újak kevesebb tapasztalattal, nemegyszer alacsonyabb képzettséggel rendelkeznek. Az új pártvezetőségek ezen problémáján túl az is nehezíti a helyes munkastílus kialakulását, hogy az ellenforradalom előtt a pártmunka mechanikus és bürokratikus módszere alakult ki: az apparátus megszokta, hogy aratási, begyűjtési, tagosítási, békekölcsönjegyzési és egyéb „kampányokat" bonyolítson le, s a kiküldött határozatok legtöbbször kész „recepteket, sablont" adtak s nem kívántak meg különösebb önállóságot a kitűzött feladatok megoldásában. E régebbi gyakorlattal szemben most kampányszerűség helyett folyamatos munkára és a receptek végrehajtása helyett nagyfokú önállóságra volna szükség. Falusi pártszervezeteink jelentős része erre ma még nem képes. Ezt mutatja pl. az, hogy az országos pártértekezlet határozatában, de az agrártézisekben is kihangsúlyozott rétegpolitikai munka nem megy. A falusi lakosság különböző rétegeivel differenciált módon falusi pártszervezeteink többsége nem tud foglalkozni. Nem tanulmányozzák a lakosság különböző rétegeinek gazdasági és politikai helyzetét, problémáit és nem folytatnak irányukban meghatározott „helyi politikát." Jelentős részben ez az oka annak, hogy a falusi lakosság kedvező helyzetében, hangulatában rejlő lehetőségek a pártszervezetek részéről a legtöbb helyen nincsenek megfelelően kihasználva. Mutatja továbbá az új munkastílus kialakulatlanságát az is, hogy a pártszervezetek vezetőségi tagjai közül, de különösen a párttagok közül csak igen kevés végez konkrét pártmunkát. Ennek oka az, hogy a pártvezetőségek nem látják el őket ilyen pártmegbízatásokkal, s akinek adnak ilyeneket, az sem a kifelé (a pártonkívüliek felé) végzett politikai munkára vonatkozik többnyire, hanem oktatási vagy egyéb feladatok elvégzésére, s a pártmegbizatásokat nem ellenőrzik kellően. Jelentős részben ez az oka annak, hogy - bár a falusi pártszervezetek egy része kezdeményezőbb, mint régen a falu kommunistáinak jelentős része passzív. Több falusi pártszervezetünknél akadályozza a haladást az is, hogy egyes kommunisták vagy egyes csoportok egyéni magatartásukkal súlyos károkat okoznak, aláássák a párt tekintélyét. Eléggé elterjedt pl. egyes megyékben (pl. Szolnok, Hajdú, Bács stb. megyékben) az a szokás, hogy párttag funkcionáriusok visszaélnek funkciójukkal, különféle jogtalan előnyöket élveznek, tartalék földet osztanak ki maguknak stb. Egyesek az ellenforradalom idején vagy utána tanúsított helytállásukkal visszaélnek és funkciókat követelnek vagy követeltek maguknak, illetve garázda módon viselkednek. Az is elég gyakori jelenség, hogy mások a szavak, mint a tettek. Több olyan falusi párttitkárunk vagy pártvezetőségi tagunk van pl., aki taggyűléseken a mezőgazdaság szocialista átalakításáról szónokol, de ő maga egyénileg gazdálkodik, sőt az ellenforradalom idején, vagy azt követően kivitte földjét a szövetkezetből. Ilyen és hasonló okok miatt az alapvető kérdésekben feltétlenül meglevő pártegységet több helyen az intrika és a belső torzsalkodások bomlasztják. Mindezek arra mutatnak, hogy falusi pártszervezeteink ma még komoly nehézségekkel küzdenek, s ezek megoldásához a felsőbb pártszervektől nagyobb segítségre van szükségük. 309