A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Még utoljára egy problémát szeretnék elmondani, azt, hogy az agrártézis alapján - véleményem szerint - lehet előremenni a tsz-mozgalomban, és azok a viták, melyek vannak a különböző típusok körül, nem elvi kérdés, mert sokan ezt így élezik ki. Szerintem - itt nem a típust értem, hanem a típuson belüli formákat - a típus le van szögezve, azon nem lehet vitatkozni, azzal sem, szerintem, hogy a nekünk legmegfelelőbb típus, az a III-as típus. Ezt támogatjuk legjobban, és efelé megyünk. Gondoljunk vissza a múltra. Hát miért került olyan sokba a tsz-mozgalom? Sok milliárdba? Azért, mert vagy mi kopasztottuk meg a parasztot, mielőtt bejött, vagy ő adta el, amije volt, azt nem vitte be a tsz-be. Hát gondolkozzunk azon, hogy lehetne megcsinálni azt, hogy lehetne elérni azt, hogy a termelőeszközöket magával hozza, a legjobb marhát ne adja el, azt is behozza a tsz-be, és mindenét behozza, és akkor állítom, hogy pluszt az állami segítséggel az első évben többet fog termelni a paraszt, mint egy egyéni paraszt. ÚSZTA GYULA elvtárs: Én az előterjesztett javaslattal és a Fehér elvtárs javaslatával egyetértek. A Fehér elvtárs tájékoztató előadásával kapcsolatban csak azt akarom kérni, hogy jó volna, ha azt is látnánk a falusi tsz-ek alakulásában, hogy mennyi az, aki kilépett a tsz-ekből, mióta, mondja a Fehér elvtárs, hogy ennyi és ennyi lépett be. Tapasztalatom az, hogy sokan ki is léptek. A mi megyénkben, Heves megyében, egészen januárig és január óta stabilizálódott a helyzet, utána megindult a fokozatos növekedés a mezőgazdaságban a tsz-ekben. A kérdés felvetését ma itt, a Központi Bizottság ülésén, nagyon helyesnek tartom, jó, hogy felvetettük, anélkül, hogy külön a tsz-ek kérdésével foglalkoznánk, mert a pártmunka fontosságának a kérdése igen fontos kérdés. Én gondolkozom rajta már évek óta, hogy hogyan is oldjuk meg falusi viszonylatban a pártmunkát úgy, hogy a parasztság olyan mértékben vegyen részt, amilyen mértékben az szükséges lenne, hogy a munkásparaszt szövetség ténylegesen stabilan volna biztosítva, ideológiailag is. Ennek a módját én még nem tudtam megtalálni. Gondolkoztam már azon is, hogy miért van az éveken keresztül, hogy most, amikor falusi pártmunka érdekében erős megyebizottságot szerveztünk, nem megy úgy a munka, mint 1945-ben, amikor megyei titkár, egy pártszervező és egy járási titkár volt. S ugyanakkor a párt politikája érvényesült, sőt amikor kellett, még mozgósítani is tudtuk a parasztságot, ha kellett, kiment az utcára, és tüntetett. Nem volt nagy apparátus, mint most. Most a járási pártbizottságoknál sokan dolgoznak, és még sincsenek meg azok az eredmények, amilyeneknek kellene lenni. Gondolkoztam, hogy mi lehet ennek az oka? Egy az oka, hogy ott, ahol csordul az ostor a községben, ottan nincsenek olyan titkáraink, mint az üzemekben, holott nem könnyebb a szervezés a falun, mint az üzemekben. Szétszórt, nincsen olyan lehetőség, legalább olyan erős párttitkárnak kéne lenni, természettudás [sic!] és ideológiai szempontból is, mint az üzemekben vannak. Vidéken ezt nem lehet megtalálni. Úgyhogy a tapasztalat az, ha megtaláljuk azt az embert, akinek a faluban van tekintélye és nem volt kulák, hanem mindenki becsülettel szereti [sic!], beállítjuk párttitkárnak, egy-két évig megyén, utána pedig, amikor lássa [sic!] az asszony, hogy a gazdasági kihatása pedig olyan, hogyhát ebből nincsen nekik anyagilag haszon, addig üti a férjét, ameddig a férje vissza nem húzódik, illetve még olyan is van, habár 272