A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

megtörtént, még a decemberi közgyűlésen is, hogy megagitáltunk két középparasztot, hogy jöjjenek el a közgyűlésre, és felvesszük tagnak, [sic!] El is jöttek, és mikor megkezdték az egyiket csepülni, már úgy értem, hogy adni neki, ami belefér, a másik meglépett. Amikor azt akartuk felvenni, illetve rá került a sor, már nem volt ott. (Derültség.) Az ilyen agitátor nem jó a középparasztok között, de hát a lényeg ez volt még akkor. Jelentős az a változás, ami januárban volt, ez a tényleg nagyon baloldali szektás elzárkózás alábbhagyott, de még mindig van, és általában Szolnok megyében. A mi városunkban, Túrkevén kb. 400 ember lépett be a tsz-ekbe. Szeretnék beszélni, elvtársak, még arról is, hogy én hol látom a hibát az agitációs munka vonalán a tsz-mozgalommal kapcsolatban. Egyik az, hogy a pártvezetőink lent még - én pl. nem értek egyet az Úszta elvtárssal,

8 hogy nálunk nem a munka volumenén van a hiba, van elég sok értekezlet, az aszszony továbbra is csak zsörtölődik, hogy nem vagyunk odahaza, és egyéb problémák is vannak, hanem inkább a munka minőségéban van a hiba. Ebben kell jobb munkát végeznünk, ez a lényeg, és itt az a baj, hogy a mi pártszervezeteink jelentős része hivatali jellegű életet él, és nincs meg az a jellege, mint régen, hogy az emberek a pártba beültek, tanyáztunk, beszélgettünk stb., nincs, szinte majdnem olyan ügyintézés megy, mint a tanácsnál. Világos, hogy amíg ez a szellem nem szűnik meg a pártszervezetekben, hogy ne hivatalnokként tekintse az embereket, hanem ültesse le, ne csak ügyüket intézze el, aláírja, aztán küldje el, hanem ültesse le őket. Beszéljen velük a problémákról, szóval emberségesebben az emberekkel. Világos, hogy egyegy jelentős problémája megoldódik a falusi pártmunkának és a falusi pártszervezeteknek is. Ez kell a parasztnak. Ővele alaposan meg kell tárgyalni, ővele nem lehet hivatalosan beszélni, ötször is meg kell beszélni, hatszor is meg kell beszélni, hogy azután meggyalulja az ember. De, sajnos, ez nem így van mostan a falun, és ez egyik akadálya, [sic!] A másik dolog a szatócsjelleg. Elvtársak, az a helyzet - ez persze a falusi pártmunka hibája is -, hogy minden titkár úgy érzi, hogy ő a legnagyobb ember a faluban, mindent csak nekik lehet elintézni. Például: lakáskiutalás stb. kezdve mindentől, ami a tanács munkája lenne, mindenbe bele kell szólnia a falusi párttitkárnak. Hát kérdezem, akkor minek a tanácselnök, ha mindenben a párttitkár dönt, miért veszi fel a tanácselnök a fizetést? Lakáskiutalás? Dönt a párttitkár. Erre elmegy a páciens a tanácselnökhöz, aki azt mondja, velem ne vitázz, menj a párttitkárhoz, ő dönt ebben a kérdésben. Világos, hogy ez a pártnak a tekintélyét sem növeli, elaprózzák a munkát, és pont azzal nem foglalkoznak, ami a legdöntőbb, hogy a párt eszmei vonalát, szervezési és agitációs munkáját vigyék előre. Hanem ilyen nagyon apró munkát végeznek. A másik, amiről szeretnék beszélni, agitációs probléma és az, hogy általában újságcikkekben, de tudományosabb folyóiratokban is, amikor foglalkozik nagyüzemeinkkel és szembeállítja Nyugat-Németországgal, meg a többiekkel, csak azt hangsúlyozza ki, hogy többet kell termelni, és ott, ahol nagyüzem van, többet termelnek, több a nagyüzemi ág, több a termelési átlag, több a munka stb. Világos, hogy az ilyen egyoldalú magyarázása az egész nagyüzemi problémának alapvetően hibás, mert azért nem lehet párhuzamot vonni a mi [sic! ] és az említett termelőüzemek között, hogy a tőkéseknél a munkásoknak csak rosszabb, nem úgy, mint nálunk, hogy a termeloszövet269