A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

gazdaságpolitikában elkövetett hibákért és azért is, hogy Rákosi hibáit ténylegesen támo­gatta. Hazatérése és a pártéletbe való bekapcsolódása 3-4 évig nem kívánatos. 3. Hegedűs András, Kovács István, Piros László és Bata István elvtársak 1958 második fe­lében térjenek haza. 4. Alapy Gyula, Andics Erzsébet, Bérei Andor, Bíró Ferenc, Bíró Zoltán és Dékán István elvtársak 1958 első felében térjenek haza. 5. A 3. és 4. pontban szereplő elvtársak hazatéréséta Politikai Bizottság kellő időben szer­vezze meg. Ezek az elvtársak itthon mint egyszerű állampolgárok és egyszerű párttagok tevé­kenykedjenek; pártfunkciót egyelőre nem viselhetnek. Személyes munkájukkal és magatar­tásukkal bizonyítsák be, hogy tanultak a múlt hibáiból és ha tudják, ily módon nyerjék visz­sza az emberek bizalmát és megbecsülését. 6. A határozatról tájékoztatni kell az érdekelteket. 7. E határozatról február második felében tájékoztatni kell a párttagságot. A tájékoztatás alapját a mellékletként csatolt központi bizottsági levél képezze. E levelet az alapszerveze­tekben ismertetni kell, és meg kell tárgyalni; zárt levélként kell kezelni és azt, valamint a konkrét személyekkek kapcsolatos intézkedést sajtóban közölni vagy pártonkívűlieket is ma­gában foglaló nyilvános fórum elé vinni nem szabad. 8. A Központi Bizottság felhatalmazza a Politikai Bizottságot, hogy a párttagsággal nem rendelkező, egészen más okokból, de jelenleg ugyancsak külföldön tartózkodó magyar ál­lampolgárok: Vas Zoltán, Szántó Zoltán, Újhelyi Szilárd és Rajk Lászlóné hazatelepítését rendezze. Politikai meggondolásból a Központi Bizottság azt az elvi utasítást adja, hogy a revizionista osztályárulókkal összejátszó Szántó-Vas-féle csoport csak a Kovács-Hegedüs­Piros csoport hazajövetele után térhet vissza az országban. Erről az érdekelteket ugyancsak értesíteni kell. Budapest, 1958. január 24-én 6. sz. függelék SZIG. BIZALMAS! Csak párttagok szóbeli tájékoztatására szolgál! JAVASLAT A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaihoz! Kedves Elvtársak! Pártunk a népi demokráciához hű, öntudatos munkás, paraszt és értelmiségi dolgozó tömegekkel együtt, azok élén vívja harcát az osztályellenség ellen a békéért, a szocializ­musért, hazánk függetlenségének és a nép boldog jövőjének védelmében. Az ellenforra­dalmi burzsoázia ellen vívott harcunkat az amerikai milliomosok által vezetett imperialis­ták és a munkásmozgalomban, a nép körében álarcban fellépett árulók, a Nagy Imre­szellemű revizionisták ellen is vívjuk. Napjainkban pártunk tevékenységének lényege a szocialista társadalom építésének szer­vezése és emellett az osztályellenség, valamint támogatói ellen vívott harc; és ez még sokáig így lesz. Az imperialistákkal, az osztályellenséggel és a revizionista árulókkal folytatott harc kérdéseivel itt nem kívánunk részletesen foglalkozni; Központi Bizottságunk és párttagsá­gunk az 1956. november elejétől harcban kikovácsolt egységben, összeforrva vívja ezt a küz­delmet és nagy győzelmet aratott az ellenség felett. Tudnunk kell azonban, hogy az osztályellenség felett aratott győzelem feltétele nemcsak az volt, hogy gyökeresen szakítottunk a Nagy Imre-féle árulókkal, hanem az is, hogy szakí­tani tudtunk a régebbi pártvezetőség hibáival. Ezek leküzdése nélkül nem lehet eredmé­nyesen harcolni az osztályellenség és az árulók, népcsalók nézetei ellen sem. Ez a tapaszta­lat érvényes a jövő harcai számára is. Ha a marxizmus revizionista meghamisítói felett vég­234

Next

/
Thumbnails
Contents