A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

gunk. Az akkor egy tényező volt a konszolidáláshoz.És még a bírált embereknél is egy tényező volt a konszolidáláshoz. A döntő azonban nem ez, hanem a vonal. Az embereket végső fokon nem az érdekli, hogy hogy hívják a miniszterelnököt, hanem, hogy az a valami megy-e tovább, amiért ő annak a munkájával, mondjuk, meg van elégedve. Ez az igazi döntő ok. Ha az emberek ezt fel fogják vetni, csak erről az oldalról fogják, és csak ez az egy gondjuk lesz, hogy vajon lesz-e valami gyökeres változás a kormány politikájában vagy nem. Es ha mi ezt kellően be tudjuk bizonyítani - tudunk mit mondani -, hogy eddig sem egészen úgy volt, ahogy ők ezt hitték. És azonkívül be tudjuk bizonyítani, hogy a vonal marad és megy, és egypár hét alatt teljesen világos lesz. Akkor meg fognak nyugodni az emberek. Felmerült az időpont kérdése. Két elvtárs szólalt fel az ellen, hogy ne most. Azt hiszem, hogy a kiindulási pontjuk az elvtársaknak tulajdonképpen onnan adódik, hogy bizonyos problémát ez jelent, és ezt jobb volna eltenni, hogy ne csináljunk most ilyen problémát magunknak. A javasolt időpont és a mód sem egészen célszerű. Pl. amit Sándor elvtárs felvetett, hogy csinálunk egy választást, és a választás után, amikor összeül az Országgyűlés. Ez nem megy. Ez egy kicsit a választók becsapása. Mert az úgy szokott lenni, hogy valamilyen személyek viszik a listát, rászavaznak, nem azért szavaz rá, hogy holnapután mondjon le. Ez nem egészen logikus, ez a megoldás. Van most nekünk egy alapunk arra, hogy felvessük a kérdést? Van. Azt mondhatjuk, hogy az ország szekere visszament a rendes vágásba. Ezt éppen most tudjuk megállapítani, ezt még májusban nem mondhattuk. Nem tudom én, egy háromnegyedév múlva mi már nem ezzel a kérdéssel fogunk a tömegek elé állni. Ennek most van itt az ideje, most mondhatjuk, hogy látjátok, ezért így dolgoztunk 15 hónapig, és mivel most már így vagyunk, most a munkát egy kicsit már átszervezzük. Ezért indokolt ez a mostani időpont, később nem látom, hogy hol, mikor, milyen alkalomkor, miként vagy milyen címen csináljunk mi ilyen változtatást. Amikor majd a belső kényszer fog bennünket rávinni, akkor kellene ezt elővenni. Mert én itt jövök most a problémával, ami engem nagyon izgat. Én megmondom, elvtársak, hogy Dögei elvtársat más kérdés izgatja - egyébként meg kellene nézni a paraszti vásárlóerőt - engem a pártmunka állapota nyugtalanít most. Megmondom, elvtársak, úgy, ahogy van. Nem mintha nagy baj lenne, vagy nem tudom én micsoda, de hát nézzenek körül az elvtársak. Kulturális életben problémák vannak, ismert problémák vannak, nem a minisztériumban, hanem a kulturális életben. Van ott olyan vélemény, hogy nézzünk a pártközpontra, hogy az mit mond, és mi ahhoz hogy viszonyuljunk. Vitatkozzunk vagy ne vitatkozzunk vagy támogassuk? Ilyen a kulturális életben nincs. A párt Központi Bizottságának a kulturális életben e pillanatban semmi autoritása nincs. A minisztériumról van persze valamilyen vélemény a kultúrmunkások között, néha jó, néha rossz, azt egy vezetési faktornak ismerik el, de hogy a pártközpontnak is volna véleménye vagy álláspontja a kultúra kérdésében, ilyesmiről nem tudnak. De ez még csak a kultúra területe, én állítom, hogy sok kérdésben így van ez. Mi ismerjük ezt a Fehér Lajos-, Dögei-féle problémát is. Magyarán mondva, az FM vezetőinek a véleménye és a mi osztályunk nézete nagyon fontos kérdésben hónapokon keresztül szöges ellentétben voltak. Más relációban, más minisztériumok vonalán más zökkenőink vannak. De úgy, hogy a központ, hogy ezt tudnák a 219