A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

minisztérium vezető funkcionáriusai, az elemi rend, hogy az alapvető kérdésekben a központhoz kell fordulni, hogy ott vannak, akik megmondják, hogy most mi a teendő, ez még nem működik úgy, ahogy kell. És van ennek még sok minden más oldala is. Pl. olyan, hogy nézzék, elvtársak, megyei titkárokkal beszélgettünk a közelmúltban, azt mondják, sok a határozat, sok az értekezlet, tényleg elég sok határozat, értekezlet van. De ha megnézik az elvtársak, hogy mi volt a pártmunkások orientációja a munkára eddig, akkor itt megmondom, hogy sajnálatos módon sokkal inkább egy-egy miniszterelnöki beszéd valahol, mint a párt rendes, szerves, organikus irányítása. Ez a párt életében egy nagyon rossz és keserves állapot. Talán nem veszik sértésnek, mondjuk megyei, budapesti titkárok szemében milyen autoritása van a mi KB osztályainknak a jelen esetben? Él bennük az, hogy itt politikai segítséget, orientációt, támaszt kap? Nem működik ez. Engem személyileg nagyon nyugtalanít ez a dolog. Azonkívül az összes kérdéseink állapota, amire én már utaltam, a dogmatizmus. Most itt veszkődünk ezzel a csoporttal, hát ezzel mi a dogmatizmust nem intéztük el, természetesen nem. A revizionizmussal, ha a Nagy Imrét bíráljuk, akkor problémánk van most ugye eszmei tévedéséért, akkor hogy és mint az ördögbe lehet más minőségiben elővenni őt. Itt is ilyen eszmei zűrzavaros helyzet van. A Lukácsot a németek előbb kezdték bírálni, mint a nézetük [sic!]. Azután nagyon sok problémánk van. Ez a tsz, amivel kellene egy kicsit foglalkozni. Itt vannak a mi nagyon súlyos és fontos tapasztalataink, kellene valamikor velük foglalkozni. Itt vagyunk egypáran, dolgozunk a PB-ben jobbra-balra - az elvtársak ismernek bennünket - általában mi tudunk marxista módon gondolkozni, de azért jó volna, legalábbis, ami engem illet, szeretnék már egyszer úgy is dolgozni, hogy ne mindig csak tüzelni kelljen, hanem néha lehessen utánpótolni a muníciót. Könnyen mondják azt, hogy defaktó [sic!] meg formailag, de hát az abszurdum. Vannak az államéletnek előírásai, meg a diplomáciai életnek előírásai, és abszurdum, hogy formailag nem lehet. Ez a miniszterelnök, ennek oda kell mennie, nem mehet sem a helyetteshez, sem máshoz. Mondják, hogy itt a jémedi

48 trónörökös, meg nem tudom én kicsoda, ott nem lehet helyettesítésről gondoskodni. Én nagyon őszintén akarok beszélni, elvtársak, a saját munkámról. Mikor Moszkvában üldögéltünk mostan a két ülés időszakában, ott volt egy kis időnk, mert amíg a lengyel elvtársak töprengtek, meg vitakoztak, nekünk 2-3 napig volt időnk, és mégis a mi felszólalásunkban tudtunk nagyon komoly elvi megállapításokat tenni. Egy kicsit át tudtuk a kérdéseket gondolni. Itthon hogyan gondolják az elvtársak, hogyan megy az én munkám? Úgy ellátnak információkkal, ilyen anyag, olyan anyag, a minisztérium stb. ez olyan, mint egy folyam. Ha félóránként szedem be, akkor is van egy nagy kupac. Az mind valami utasítást, eligazítást kíván. Hát mikor fog az ember kicsit olvasni, kicsit gondolkozni, hogy tudjon valamit adni a pártnak, nem lehet így dolgozni. Ma, elvtársak, az a helyzet, hogy egy éven keresztül mindent kapásból csináltunk. (Közbeszólás: Második műszak.) A második műszak az ugyanolyan kinézésű, mint az első, sőt pártkiadásban. így lehet egy évig verekedni, vagy a normális rendet helyreállítani, de pártirányító munkát így egy kollektíva nem tud kielégítően betölteni. Ezt is tudni kell az elvtársaknak. Megmondom őszintén, nagyon sok még húzni való idő itten már nincsen. 220