Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 54. 1945. szeptember 17 207

54. 1945. szeptember 17. ban a Hangyával kapcsolatban vállalt állami szavatosság kérdése és hasonló természe­tű a Futura ügye is. 62 Tudomásom szerint az érdekelt tárcák a Futura további fenntartását határozták el, sőt jelentékeny közérdekű feladatok ellátását is ez utóbbi vállalatra bíztak. A Futúrának a pénzintézetekkel szemben, a korábbi kormányzat által vállalt kincs­tári szavatosság mellett, ma kereken 482 millió pengő váltótartozása áll fenn. A Futura eredetileg 1 044 000 0000 pengő hitelt vett az intézetektől igénybe, a kü­lönbözeti összeg azonban visszafizetésre került, amit a Futura önerejéből tudott telje­síteni. A jelenleg fennálló 482 millió pengőt azonban a Futura nem tudja rendezni. Az igénybe vett hiteleket a Futura termények vásárlására fordította, készletei pedig a há­borús események közben részben megsemmisültek, részben pedig ellenszolgáltatás nélkül igénybe vétettek. A még megmaradt készletekkel az orosz hadsereg rendelke­zik, egy részük pedig a trianoni határokon túlra szállíttatott és ezidőszerint ismeret­len kezekben van. A Futura most azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a korábban vállalt állami sza­vatosság alapján rendezzem a pénzintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeit, amennyiben pedig erre nem volna lehetőség, úgy erősítsem meg a korábbi kormány­zat által elvállalt állami szavatosságot. Kétségtelen az, hogy amennyiben valamilyen formában intézkedés nem történik, a Futura 63 a csőd állapotába jut. A hitelező pénzintézetek, nemkülönben a Magyar Nemzeti Bank, további halasz­tást a Fu túrának régi kötelezettségei rendezésére nem hajlandó nyújtani, sőt tovább­menőleg eredetileg még az új kereskedelmi idény lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges újabb forgótőkének folyósítását attól kívánták függővé tenni, hogy a Futura régi tartozásait valamilyen formában rendezze. A korábbi kormányzat által vállalt kincstári kötelezettség 64 megújítását illetve meg­erősítését több szempontból nem tartanám kívánatosnak. Az államkincstár részéről történő ilyen deklaráció elvi jelentőségű kötelezettségvállalást jelentene, amit annál is inkább veszélyesnek tartanék, mert amint azt már fentebb jeleztem az említett és a ko­rábbi kormány által vállalt állami szavatosság volumene egyelőre teljesen ismeretlen. Nem tartanám azonban helyesnek ezt a megoldást már csak azért sem, mert nem vitás, hogy ha az érdekelt szaktárcák a Futura további fenntartását határozták el, úgy a Futura pénzügyi egyensúlyának helyreállításáról annál is inkább az államkincstár­nak kell gondoskodni, mert a Futura saját tőkéjéből közel 80 % állami érdekeltség. Ebből pedig az következik, semmikép sem gazdaságos az, hogy a Futura az említett hitelek után magasabb kamatot fizessen akkor, amikor az államkincstár a Futura ál­tal fizetett kamatoknál lényegesen alacsonyabb kamattétel mellett jut pénzhez. Mindezeknek a megfontolásoknak alapján arra kérek a t. Minisztertanácstól felhatal­mazást, hogy az említett, és a korábbi kormány által vállalt állami kötelezettségvállalás 62 A Futura Magyar Szövetkezeti Központ Áruforgalmi Rt. 1919 októberében alakult. Üzletköre szerint ter­mények és gyapjú vásárlásával, illetve bel- és külföldi értékesítésével foglalkozott. Alaptőkéje a 40-es évek ele­jén SS millió pengő volt, 1942-ben a jövedelme 5 millió pengő fölé emelkedett. A Hangya pénzügyi helyzetének rendezéséről lásd a 42. sz. jegyzőkönyv 25. napirendi pontját. 63 Ezt a szót tintával aláhúzták. 64 A mondat eddig terjedő részét ceruzával aláhúzták. 231

Next

/
Thumbnails
Contents