Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 54. 1945. szeptember 17 207
54. 1945. szeptember 17. kérdésének eldöntéséig a Futurának 482 millió pengő állami kölcsönt bocsáthassak rendelkezésére abból a célból, hogy ezen összeggel a pénzintézetekkel szemben fennálló tartozásait rendezhesse. Ezzel kapcsolatban meg kell még jegyeznem azt is, hogy az említett 482 millió 65 pengőből kereken 193 millió pengő altruista intézményekkel szemben áll fenn, tehát rendezése már ebből a szempontból is indokoltnak látszik. Végül meg kell még említenem azt is, hogy az említett tartozás rendezése újabb bankjegyforgalmat nem jelent, mert a Futura váltói visszleszámítás útján úgyszólván teljes összegükben a Magyar Nemzeti Bank tárcájában vannak, ott pedig ahol nem ez volna a helyzet, gondoskodni kívánok arról, hogy az érdekelt pénzintézet a visszafizetésre kerülő összeg erejéig a Magyar Nemzeti Banknál más anyagot visszaváltson. Budapest, 1945. szeptember 4. dr. Oltványi Imre s.k. pénzügyminiszter Hitelesítem: Budapest, 1945. szeptember 5. [olvashatatlan aláírás] üzemi felügyelő Gépelt, aláírás nélküli tisztázat stencil eljárással készített másolata. Az üzemi felügyelő aláírása is stencilezett formában szerepel az iraton; aláírása mellett a Pénzügyminisztérium körbélyegzőjének a lenyomata látható. Az előterjesztés utolsó lapjának alján a Miniszterelnökség iktatóbélyegzőjének lenyomata található; ennek adatai: 7715/1945. szeptember 6. Ez alatt piros ceruzával írva a következő olvasható: „Minisztertanácsi ügy, dr. Bojta át. úrhoz érkezett IX.5." 54/e. sz. melléklet (az 54/32. napirendi ponthoz) 16 004/1945. szám II. Minisztertanácsi előterjesztés A baloldali magatartásuk vagy származásuk miatt sérelmet szenvedett közszolgálati alkalmazottak helyzetének rendezésénél követendő egységes eljárás megállapítása tárgyában A baloldali magatartásuk vagy származásuk miatt sérelmet szenvedett közszolgálati alkalmazottak a 200/1945. ME, illetőleg a 285/1945. ME számú rendelet alapján sérelmük orvoslását kérhetik. Az eddig szerzett tapasztalatok szerint ezeknek a sérelmeknek orvoslásánál a tárcák részéről a legkülönfélébb álláspontok érvényesülnek. Tekintettel arra, hogy az említett kormányrendeleteknek a célja az volt, hogy azok részére a tényleges vagy volt közszolgálati alkalmazottak részére, akik baloldali magaAz előző két szót tintával aláhúzták. 232