Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár V. (1415–1416) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 27. Budapest, 1997)
614 1416 szeptember 16 sókamaraispán három familiárisa a Pispiky-i bíróhoz és esküdtekhez jött, kérve őket, hogy a két scolaris-t, Györgyöt és Miklóst, akik uraikat Pozsonyban meglopták, és az ő templomukba menekültek, fogják el, amire azt felelték, hogy nobis non licet aliquem captivare in ecclesia. így ketten a kliensek közül a templomajtó körül őrizték a mondott Györgyöt és Miklóst, a harmadik társukat Pozsonyba küldték az ispánhoz, bíróhoz és az esküdtekhez segítségért, és így hétfőn az ispán, a bíró 70 főre becsült társaikkal fegyveres kézzel Pispiky-be jöttek és körülvették a templomot. A kérdésre, hogy miért akasztották fel őket, azt felelte, hogy úgy hallotta, tolvaj ság miatt. Chur fia: Péter ugyanonnan való hospes mindenben egyetért az első tanúval, kivéve abban, hogy az ajtót feltörték, és hogy a toronyba körülbelül 30-40 nyilat lőttek. Tamás ugyanoda való esküdt polgár mindenben egyetért János fiával: Istvánnal, kivéve abban, hogy ő nem tudja, hogy György és Miklós a templomból ad fidem eorum vagy erőszakkal vetettek ki, mivel a pozsonyiak lökdöstek őket, csődület volt és számtalan nyilat lőttek ki. Jakab Pispiky-i esküdt mindenben egyetért János fiával: István esküdttel, de azt is hozzátette, hogy amikor Keppler ispán, a bíró és az esküdtek társaikkal Pispiky-be jöttek, akkor az ispán és a bíró kérték Püspöki falu bíráját és esküdteit, hogy a mondott klerikusokat, Györgyöt és Miklóst, akik az ő templomukba menekültek, és Pozsonyban loptak, fogják el, ők azonban azt felelték, hogy contra libertatém ecclesie ipsorum non liceret eis aliquem in ecclesia captivare, ezenfelül hozzátette, hogy a mondott György és Miklós előttük tagadta, hogy bármilyen tolvajságot követtek volna el. Mihály fia: Márton esküdt ugyanonnan mindenben egyetért Jakabbal, de hozzátette, hogy a pozsonyi ispánt és bírót kérték, hogy ne kövessenek el erőszakot és még hozzátette, hogy Colman pistor törte be a templom tetejét. Jakab fia: Miklós esküdt mindenben egyetért János fia: István esküdttel. Miklós ugyanonnan való villicus mindenben egyetért Jakab esküdttel. Jakab fia: János ugyanonnan mindenben egyetért az előzőkkel. Mihály fia: István, a templom vitricus-a ugyanonnan mindenben egyetért az előzőkkel, kivéve abban, hogy elmondta, ő nem tudja, vajon Keppler ispán és a pozsonyi bíró kérték-e a Püspöki falu bíráját és esküdteit, hogy fogják el a mondott Györgyöt és Miklóst, és vajon Keppler ispán és a pozsonyi bíró hitükre vagy erőszakkal vitték-e ki őket a templomból. Benedek fia: János ugyanonnan egyetért az előzőkkel. Mihály fia: Péter ugyanonnan a kérdésekre minden ponthoz válaszolt egészen a nyilak toronyba lövéséig és a létrák felállításáig, akkor eltávozott, és a többi pontokról azt mondta, nem tud semmit, hacsak azt nem, amiről hallomásból értesült, amiben egyetért a többiekkel. Pro parte officii sedis Strigoniensis kihallgatott tanúk Az első tanú Pispiky-i Fehér (Albus) Tamás az első ponthoz elmondta, hogy 1416ban egy vasárnapi napon infra missam plebani a pozsonyi sókamaraispán három familiárisa belépett a Pyspyky parochialis templomba, számszeríjakkal akartak elfogni két scolarist, de nem tudták, mivel a templomtoronyba menekültek, így visszavonultak, és hétfő reggel jöttek Keppler Péter pozsonyi ispán, Treletsch András pozsonyi bíró, Kálmán pék, Gweltl pozsonyi polgárok a társaikkal. A kérdésre, hogy hányan