Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)
A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN
A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN Az erdélyi történetkutatás sok mai nehézsége, további fejlődésének akadálya ered a medievisztika itteni elhanyagolásából. A vajdaság korával, tehát az 1542 előtti századokkal még leginkább a szász történészek foglalkoztak, de ezen belül szinte kizárólag csak a saját múltjuk kérdéseivel. A magyar kutatás legtöbbet a fejedelemség időszakának (1542—1690) feltárásán fáradozott. A román történetírás mindeddig elsősorban a XVIII. századdal kezdődő fejlődésre fordította figyelmét, kizárólagosan a román népesség múltjával azonosítva Erdély történetét. így aztán a középkori előzmények feltáratlansága következtében a mai erdélyi történetírás olyan építményhez hasonlít, melynek éppen szilárd alapjai hiányoznak és emiatt törékenységre kárhoztatott. Hiába foglalkozik három nép történetírása Erdély letűnt századaival, ennek a tudományos megismerést illetően eddig inkább hátrányai, mintsem az előnyei mutatkoztak meg, mert a polémiák elvonták az erőket a kutatást megalapozó munkálatok elvégzésétől. Az erdélyi medievisztika előrelépésének egyik fő akadálya az írásos források rendkívüli szétszórtsága több ország területén. Emiatt egyre általánosabbá válik, hogy a különösen érdekelt magyar, román és német tudományosság mindegyike legfeljebb a források bizonyos csoportjait ismeri alaposabban, de a teljes anyagról nincsen kellő áttekintése. A most induló kiadványsorozat ennek az állapotnak kíván véget vetni azáltal, hogy mindenki számára biztosítja a középkorból fennmaradt teljes levéltári anyag és a feltárás egész folyamatának megismerését, valamint e források kritikai ellenőrzését. Célja, hogy az okleveles források minél teljesebb összegyűjtésével és hozzáférhetővé tételével szilárd alapokat biztosítson Erdély középkori történetének tudományos igényű, korszerű műveléséhez. AZ OKLEVELES ÍRÁSBELISÉG KEZDETEI ERDÉLYBEN Jóllehet a történeti értelemben vett Erdély vitathatatlanul külön territoriális fejlődési egysége volt a középkori magyar királyságnak, írásbelisége szerves része az országosnak és annak teljesen megfelelően fejlődött. Legfeljebb a kezdeteket némi időbeli, a későbbi fejlődési szakaszokat pedig mennyiségi lemaradás jellemzi. Az előbbit a tartomány perifériális helyzete, az utóbbit pedig az magyarázza, hogy a szabadparaszti birtokviszonyok a Székelyföldön és a szász területeken jóval kisebb mértékben tették szükségessé az íráshasználatot, mint a hét vármegye nemesei körében. Sokatmondó, hogy az Árpád-kort felölelő jelen kötetben — amint ezt a térképmelléklet is mutatja — a székely és a szász
