Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)

A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN

hogy a román edíciós tevékenység néhány évtized alatt mekkorát fejlődött és mennyire fontos szerephez jutott a századfordulóra az erdélyi középkori forrásközlésben is. Ugyanezt bizonyítják Iorgának az általa indított Studii si documente cu privire la istoria románilor (Bucuresti 1901—1916) sorozat 1—II. és X. kötetében szintén a besztercei és brassói városi levéltár anyagát feltáró közlései. A kor színvonalához való felzárkózásról tanúskodik loan Mihályi (1844—1914) magyar nyelvű apparátussal is megjelentetett máramarosi okmánytára {Diplome maramuresene din secolulXIV. si XV. Maramures-Sziget 1900), amely az 1918 előtti magyarországi román kutatás csúcsteljesítménye a középkori forrásközlésben. ROMÁN FORRÁSKÖZLÉS 1918 UTÁN Az uralomváltozással járó átalakulás komoly visszaesést okozott az erdélyi középkori források közzétételében. Az uralkodó helyzetbe került román történetírás hosszú ideig nem tudott mit kezdeni a kezelésébe került gazdag erdélyi levéltári anyaggal; a korábbináljóval kevesebb érdeklődést tanúsított annak tudományos értékesítése iránt. Különösen feltűnő ez az érdektelenség a korai okleveles források viszonylatában. Erről tanúskodik, hogy a két háború közötti időszakban a román kutatás egyetlen komoly publikációval sem járult hozzá az erdélyi középkori oklevelek kiadásához. A második világháború befejezése után a román történetírásban végre módosult az a szemlélet, amely 1918-at követően sem országban, hanem — miként korábban — etnikumban gondolkozott a forrásközlés területén is. Most már egyetlen, egységes kiadványban szándékoznak közzétenni az ország teljes régi oklevélanyagát, függetlenül attól, hogy az mennyire fontos vagy érdektelen a román nép története szempontjából. 1951-ben indult a Documente privind istoria Romániei (1977-től Documenta Romániáé Histórica) C. jelzésű sorozataként a Románia Kárpátokon inneni területeire vonatkozó középkori oklevelek közzététele. E sorozatból 1994-ig tíz kötet jelent meg az 1075—1370 közötti időszak túlnyomó többségében más publikációkban már korábban közölt anyagából. A közlés a sorozat első hat kötetében a szláv nyelvű és cirill betűs szövegeknél követett román gyakorlathoz igazodva, román nyelvű teljes (tehát a hely- és személynevekre is kiterjedő) fordításban történt. A szerkesztők kivételt csak a közöletlen vagy román szempontból fontosnak ítélt egyes oklevelekkel tettek. Ezek latin szövegét is adták, hasonmás kíséretében, a kötetek függelékében. Ezen a latin oklevelek esetében szokatlan és a korábbi román gyakorlathoz viszonyítva is visszalépést jelentő gyakorlaton 1977ben (az 1351. évtől kezdődően) végre örvendetes változás történt. Ettől fogva minden oklevél bilingvisen, tehát eredeti latin szövegében és párhuzamos román fordításban jelenik meg. Ugyancsak ettől kezdődően a kötetekben tárgy- és névmutató található. A sorozat egyre gondosabban szerkesztett kötetei komoly nyereséget jelentenek az erdélyi medievisztikának is, jóllehet a közölt oklevelek tekintélyes része nem a történeti értelemben vett Erdélyre, hanem a magyarországi ún. Részekre vonatkozik. A vállalkozás anyaggyűjtése a kiadott okleveleket illetően teljesnek minősíthető, de ugyanez nem állítható az eddig közöletlenekkel kapcsolatosan. Csak sajnálni lehet, hogy ennek a hasznos és nélkülözhetetlen munkaeszköznek a kötetei vontatottan, nagy időközökben jelen-