Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)

OKLEVÉLKIVONATOK ( 1 —603. sz.)

inter alias virtutes suas preclaras et laudabiles militias unum militem insignem in conspectu nostro prostravit hasta sua viriliter et laudabiliter dimicando, omnibus ut est notum). — Az oklevél Péter magister alkancellár keze által kelt. Eredeti, hártyán, függőpecséttel, 1876-ban a Drugeth cs homonnai lt-ban őrizték, de annak maradványában jelenleg nem található. • Közlés: HOkm VI. 153—155. — Ub I. 100—102. — DIR C, veacul XIII, vol. II. 103—105 (román fordításban). — Kristó: Históriák 61—62 (töredék, magyar fordításban). • Regeszta: RegArp 1882. sz. 268. 1268. István ifjabb király, erdélyi herceg és a kunok ura Szatmár vármegyében birtokokat adományoz Sándor Sceurin-i bánnak, krónikás részletességgel elbeszélve hőstetteit a cseh király ellen a Morva melletti és Olmuch vára alatti harcokban, amikor kiszabadította őt az ellenség gyűrűjéből, továbbá a görögországi hadjáratban, közben maga is súlyos sebeket szenvedve. Amikor pedig szülei Lászlót és Jula-t haddal küldték ellene és kiszorították őt saját országrészéből (extra terminos térre nostre), mindenét hátrahagyva, követte őt a Feketheholm-i várba. Sándor bánnak Erdélyben és az azt követő harcokban való vitézkedését az oklevél így beszéli el: Item primo die quando Corradus filius Kemyn ad portás castri memorati manu armata auxilio parentum nostrorum accessisset, supradictus banus cum eodem forti manu concertavit. Et cum demum ab ipso castro exeundo, insultum contra Laurentium palatinum fecissemus, qui nostram mortem anelabat [!] et vitám extinguere cupiebat, sepedictus banus mortem pro nobis non formidans, ante omnes alios ad casus se fortune intromisit, ubi quosdam lancea, quosdam gladio interfecit et multos ex hostibus nostris vinctos nobis duxit et ligatos. Deinde in Ilsazyg in bello nostro generáli prenominatus banus Alexander tanquam murum se pro nobis ordinavit et in medios hostes se intromisit, non metuens mortem, sed nostram querens glóriám et honorem coram oculis nostre maiestatis mirifice dimicando ac hostium potentiam penitus infringendo, nos statuit nostre corone et honori. — Az oklevél Péter magister alkancellár keze által kelt. Eredeti, hártyán, függőpecsét zsinórjával, Szatmár vármegye lt a KvÁLt-ban, Miscellaneo-iuridico-civilum fasc. 43, nro actorum 27/1826. (DF 291393). • Közlés: Pray: Dissertationes 55. — Katona VI. 490—491. — CD IV/3. 465-468. — MTudTársÉvk VI. 422—423 és 431—439 (teljes szöveg I. Lajos király 1365. évi áiból, hasonmással, Walther László). — ÁUO VIII. 196—200. — Hurmuzaki 1/1. 339—340. — DIR C, veacul XIII, vol. II. 101—103 (román fordításban, töredékesen). — EM 54/1992. 78—81 (teljes szöveg az eredeti alapján, Kiss András) — Az elbeszélő rész magyar fordítása: Kristó: Históriák 62—63. • Regeszta: Ub I. 102—103. — RegArp 1885. sz. 269. 1268. István ifjabb király, erdélyi herceg a Bylak faluba való Lőrinc fiait: Bochou-t, Bench-et, Benche-t és Bethlen-t, akik kurmis tarnuc nevezetű királyi tárnokok, mivel Benche a Feketehalom-i vár védelmében hűségesen szolgálta, Bochou pedig a Henrik nádorral vívott Ilsuazeg-i csatában halálos sebet kapott, conditionarius állapotából kiveszi és a királyi serviensek közé emeli. — Az oklevél Péter magister alkancellár keze által kelt. Eredetije ismeretlen, kéziratos regesztája: Kemény: DiplApp I. nr. 34 (a Bethlen cs It-ban volt állítólagos eredetiből, amely azonban később nem volt ott megtalálható). Hamisítvány a XIX. század első feléből. Ezt bizo-