Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)
A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN
és kormányzati méltóságai révén juthatott hozzá. De más, korábbi vagy kortárs gyűjtők anyagának töredékei is hozzásodródtak. így Bod Péter, Benkő József, Gyulafehérvári Dobó József (1735—1820 körül), az emlékíró Halmágyi István (1719—1785), sőt Cornides Dániel gyűjteményéből kerültek hozzá szövegek. Kemény Sámuel gyűjtő tevékenysége 408 középkori oklevél szövegét közvetítette a későbbi kutatókhoz. Az előbbitől eltérően, Kemény József gyűjteménye „hivatásos" történetkutató munkaeszközeként jött létre. Betetőzése és lezárása a kéziratosság kora erdélyi magyar forrásgyűjtésének. Kemény értékesítette a korábbi erdélyi hagyományokat, tudatosan igyekezett minél többet megszerezni az előtte járt nemzedékek információs anyagából. Huszti András ("f" 1755), Szilágyi Sámuel, Benkő József, Gyulafehérvári Dobó József, Fejérvári Károly (1743—1794), sőt Cornides és Kovachich gyűjtéséből származó szövegek tanúskodnak arról, hogy Kemény alaposan ismerte mindazt, ami a forráskutatás területén Erdélyben és Magyarországon őt megelőzően történt. Gyűjteményének egészen különleges értéke az eredetiekből álló gazdag sorozat, mely a XIII. századtól kezdődően oklevelek, levelek és egyéb iratok ezreit óvta meg és tette hozzáférhetővé a történetkutatás számára. Ezeket kisebb részben családi levéltárakból, nagyobb részben pedig a fejedelmi levéltár Gyulafehérváron kallódó anyagából szerezte. Kortársai Erdély leghivatottabb történetkutatójának tekintették, és ő igényelte is magának ezt az értékelést mind szűkebb hazájában, mind pedig a magyar tudomány egésze részéről. Historikusként és gyűjtőként egyaránt Erdély múltja érdekelte, különös tekintettel a középkorra. Alighanem Katona István 1817-ben befejeződött monumentális Historia eriticája és Kovachich fentebb említett tervei indították a fiatal arisztokratát az erdélyi források minden korábbinál hatalmasabb gyűjteményének összeállítására. Erre szenvedélye, képzettsége, társadalmi helyzete és anyagi lehetőségei módot is adtak számára. Talán bécsi hivatalnokoskodásának élményei szintén erősítették szándékában. Mindenesetre 1822-ben Bécsben összeállított Collectanea diplomatico-historica rerum Hungaricarum et Transsilvanicarum című másolatgyűjteménye már legkevesebb öt kötetre rúgott. Miután pedig Fejér György (1766—1851) Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis cím alatt 1825-ben elkezdte a kéziratos forrásgyűjtés középkori eredményeinek nyomtatásban való közzétételét, az 1844-ig 42 kötetre nőtt vállalkozásának legtermékenyebb erdélyi munkatársa nem is lehetett más, mint Kemény József. Összesen több mint 12 000 eredetiből és 367 kötetnyi másolatból álló, különböző forrásfajták szerint tagolt gyűjteményének itt csak az 1542 előtti korszakra vonatkozó részéről közlünk számszerű adatokat, hogy méreteit érzékeltethessük. Eszerint Kemény József gyűjteményében 241 középkori oklevél eredetije található. A Diplomatarium Transsilvanicum 13 kötete 392 Mohács előtti szöveget tartalmaz másolatban. Ehhez járul a Supplementum Diplomatarii Transsilvanici 13 kötetében 685 oklevél. A nagy vállalkozást az Appendix Diplomatarii Transsilvanici zárja le 21 kötetében 2241 oklevél másolatával. Kemény tehát Diplomatariuma. 47 kötetében összesen 3318 középkori oklevelet készített elő kiadásra, általában jegyzetekkel ellátva azokat. Vitathatatlan tehát, hogy Kemény József a kéziratosság korának nemcsak Erdélyben, hanem az egész magyar történettudományban a legeredményesebb forrásgyűjtője volt, aki a jezsuita iskola eredményeit is túlszárnyalta. Ehhez hozzá kell vennünk, hogy az Erdélyi Nemzeti Múzeum kezdeményezésével és nagy anyagi áldozattal létrehozott
