A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ajánljuk, hogy a politikai fórumok, a szervezetek személyi előkészítését ennyi idő alatt le lehet-e bonyolítani, ez sokkal több időt igényel. Végül is azt is figyelembe véve, hogy a belpolitikai helyzet miatt a kongresszust október 23-a előtt meg kell tartani, ezért azt javasoljuk, amit Grósz elvtárs is felvetett a szóbelijében, hogy ti­zenhárom és tizenöt között legyen a kongresszus megtarva [sic!]. Az egyik ponthoz szintén felvették a szóbeliben, hogy 800 párttagot; ezt nagyon soknak tartjuk, és a 600-at szeretnénk javasolni. De szeretnénk majd a folyamatban arra választ kapni, hogy mikori párttagsági létszám legyen meghatározva, mert az nem mindegy. Ezt támasztaná alá, hogy minél több párttag szeretne részt venni, és képviseltetni magát. Itt is felvetődött egy javaslat — elnézést egy picit még —, hogy igazi munkakong­resszus legyen, ezért el kellene gondolkodni, amit a DEMISZ is csinált, hogy akár a Sportcsarnokban lehetne rendezni, és igazi, közvetlen hangulatban, akár még ön­költségesen is megoldani. Megint az egyik ponthoz javaslatunk, nem értünk egyet a kongresszus napirend­jével. Mi azt javasoljuk, hogy a munkaprogram-nyilatkozat legyen az első, ezen kellene vitatkoznunk, utána legyen csak a szervezeti szabályzat, majd utána dön­tünk személyi kérdésekről. Mi itt a kérdés? — az, hogy mielőbb pártvitára kellene bocsátani ezt a munkaprogramot. Én nem tartom helyesnek az augusztusi időpon­tot, mégpedig azért, mert igazán széles körben kellene megvitatni, éspedig a kül­döttekkel is, hogyan néz ki az, hogy a küldöttek utána vitatják meg, amikor megvá­lasztásra kerültek, és ha nem fogadják el a programot, akkor utána lemondanak? Amilyen változások vannak, ezzel a gondolattal számolni kellene. Nagy vízválasz­tó lenne, ez mindenképpen előzze meg a küldötteknek a megválasztását. Elég nagy vitát váltott ki nálunk ez a választmányi dolog, megmondom őszintén, nagyon sokan támogatták, de mégis az a felvetésünk, talán mert nem elég tiszta egy-két gondolata, akár nyolc-tíz titkárt egy kicsit bürokratikusnak találják, éppen ezért a régi felállást támogatták egy-ketten, de ez még nincs teljesen letisztázva nálunk. Tehát ez a mi véleményünk, ezzel lehet vitatkozni, talán az időponttal, igaz, hogy a pártban még ez az uborkaszezon található, igazán szép ideális helyzet lenne, ha folyamatosan politizálnánk, de azért a pedagógus körökben nem lehet kiiktatni ebből a nyári időszakból a szabadságolásokat. Az lehet, hogy az elkövetkező idő­szaknak lenne túlzott szép dolga, hogy utána állandóan politizáljunk, de a mostani helyzetben még nem lehet megvalósítani. Köszönöm szépen. FEJTI GYÖRGY elvtárs: Köszönöm én is. Bónyai elvtárs következik, azután Ro­mány Pál elvtárs. BÓNYAI ISTVÁN elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Gondolataim nagy részét az előttem szólók elmondták, s ezért csak röviden, mondhatnám címszavakban kí­vánok reagálni az itt elhangzottakra, illetve a korábban magamnak megfogalma­zottakra. El kell azt is mondanom, hogy a legutóbbi központi bizottsági ülésünk után He­ves megyében is — mint minden más megyében — összeült a megyei pártbizottság, és ott tájékoztatót kaptunk, vagy kapott a pártbizottság tagsága a Központi Bizottság üléséről, és nagy vitát kavartak a Grósz elvtárs által elmondottak a vezetésben ta­pasztalható véleménykülönbség, őszintétlenség, szolidaritás hiányáról. Ennek kap­csán felkért a megyei bizottság: a Központi Bizottság ülésén, ha nem kerülne szó­1158

Next

/
Thumbnails
Contents