A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

konstruktív vitája garantálja a pártpolitika folyamatos megújítását. A platformok tevékenysége azon­ban nem válhat állandó belső hatalmi harcok eszközévé: támogatók toborzására kell törekedniük a társadalom legszélesebb rétegeiből a párt számára. 6. A reformpolitika bázisát a pártban nem a másként gondolkodók kitaszítása, hanem az álláspon­tok közelítése, a kompromisszumkeresés erősítheti. A párt megerősödésének viszont feltétele, hogy azok, akik alapjaiban nem értenek egyet a kongresszus által elfogadott politikai irányvonallal, ne szerveződjenek a párton belül önálló politikai erővé. 7 Pártunk tudatában van annak, hogy egyes szocialista értékek, mint a teljes foglalkoztatottság, a társadalmi biztonság és mobilitás súlyos ellentmondásba kerültek a válságmenedzselés, a gazdasági stabilizáció, a szerkezetváltás rövid távú követelményeivel. Meggyőződésünk, hogy ezt az ellentmon­dást — a társadalom dolgozó többsége érdekében — egy reformelkötelezett baloldali párt képes iga­zán kezelni. Egy erős MSZMP kulcstényezője a modernizációs politikának azáltal is, hogy a gazdasá­gi stabilizáció szolgálatába állítja széles körű nemzetközi kapcsolatait és kormányzati tapasztalatait. Az MSZMP megítélése szerint a csak korlátozó gazdaságpolitika lehetőségei kimerültek, ezért gaz­daságpolitikai fordulatot kell végrehajtani. Halaszthatatlanul szükség van a fizetőképesség megőrzése mellett a szerkezetváltást és a szelektív növekedést is gyorsítani képes programra, melynek kimunká­lása, hazai és nemzetközi elfogadtatása érdekében az MSZMP mozgósítja minden szellemi és politi­kai erejét. & A modellváltásért folytatott küzdelem nem lehet eredményes a választásokon újra megszerzett tekintély nélkül. Az MSZMP újonnan megválasztott vezetőinek és tagságának közös felelőssége, hogy a párt jó eredményt érjen el a választásokon. Ez nemcsak pártunk, hanem az ország jövője szem­pontjából is sorsdöntő. Az új pártvezetés elsőrendű feladata a párttagság mozgósítása és segítése a közelgő köztársasági elnöki, országgyűlési és tanácsi választásokra való felkészülésben. A nemzetért, a közös célokért vi­selt felelősségünk tudatában erősítenünk kell a politikai összetartozás, a szolidaritás érzését a párt tag­jai között. 9. A megújuló MSZMP elsősorban azoknak a munkásoknak, mezőgazdasági dolgozóknak és ér­telmiségieknek érdekében kíván politizálni, akik valódi teljesítményük alapján akarnak boldogulni. A bérből élők helyzetét a munka és az élet minőségét javító szerkezetváltás felgyorsításával kívánja javítani. Az ország jövője végső soron azokon fog múlni, akik munkahelyeiken helytállnak. A vállalkozói szektor bővülésétől az MSZMP a gazdasági teljesítmények javulását, új munkahelyek teremtését, a foglalkoztatási gondok enyhülését várja. Ezért meg kívánja nyerni politikája, programja támogatására a vállalkozókat is. Úgy véli, hogy a tőketulajdon hatékony — törvényes gazdasági esz­közökkel történő — társadalmi ellenőrzése elkerülhetővé teszi, hogy a különböző társadalmi rétegek érdekellentétei kiéleződjenek. 10. A megújuló MSZMP elsősorban reformpolitikájával nyerheti el a jövőt képviselő fiatalok támo­gatását. Ezt is szolgálja az ifjúsági tagozatok szervezése, a fiatalítás a felső- és középszintű vezetők körében. Pártunk tisztában van a fiatal generációk nehéz helyzetével. Nem törekszik indulataikat el­fojtani vagy felelőtlenül ígérve mindenáron a kedvük szerint beszélni. Vállalja, hogy lakáspolitikája az első lakáshoz jutást segíti, s foglalkoztatáspolitikájában minden erőforrást mozgósít annak érdeké­ben, hogy az iskolát elvégzők ne kezdjék felnőtt életüket munkanélküliként. Az MSZMP törekszik a nyugdíjasok védelmére. Kiáll annak érdekében, hogy jobban megbecsül­jük mindazok munkáját, akik — a ma is aktív generációkkal együtt — az elmúlt évtizedekben sokat tettek az ország boldogulásáért. Ezért a gazdasági nehézségek ellenére is védeni kívánja a nyugdíja­sok létbiztonságát, s küzd emberhez méltó értelmes életük feltételeiért. 11. Az MSZMP politikájában megkülönböztetett figyelmet kíván fordítani a nők helyzetére. A csa­lád ellátásának terheiből az állam az egészségügy és a szolgáltatások fejlesztésével többet vállaljon magára. A nők súlyosabb anyagi hátrányok nélkül dönthessenek: kereső foglalkozást vállalnak, vagy a háztartást, gyermeknevelést, az idősek gondozását tekintik hivatásnak. Az MSZMP számít a vallásos állampolgárok támogatására is. Bízik abban, hogy a békés átmenet ügye képes egyesíteni az eltérő világnézetű embereket. Pártunk azzal is a nemzeti megújulást kívánja szolgáim, hogy biztosítja a hazánkban élő nemzetiségek politikai, jogi és kulturális egyenjogúságát. 12. A párt vonzerejének és tömegbefolyásának növeléséhez újjáformáljuk az MSZMP politikai ar­culatát. Az éles eszmei és politikai küzdelmekben csak akkor állhatunk helyt, ha sok jó képességű, elkötelezett értelmiségit nyerünk meg sorainkba. Csak az ő tudásukra, munkájukra építve oldhatja meg az apparátus új feladatát: a pártmozgalom szolgálata mellett a parlamenti frakció, illetve az ön­kormányzati testületekben dolgozó képviselőink tevékenységének segítését. Magasan képzett, anyagi­lag megbecsült szakértőkre, szervezőkre van szükségünk, akik közül a párt új vezető politikusai is 1830

Next

/
Thumbnails
Contents